A cseppkő

cseppkoCseppkő, heliktit, montmilch, borsókő, aragonit, … mind-mind a barlangokban képződött ásványok, amelyeknek különleges csillogása, szín- és formagazdagsága egyaránt megragadja a hétköznapi barlanglátogatót csakúgy, mint a fanatikus barlangkutatót. A barlangok ékkövei hol szűkmarkúan, hol buja gazdagsággal jutalmazzák a rájuk kíváncsi érdeklődőket.

Mi is tulajdonképpen a cseppkő? Szakszerűen úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a karsztbarlangokban előforduló, csepegő-szivárgó vízből kivált, réteges szerkezetű kalcitmódosulat. Tehát a kalcium-karbonátból (mészkő anyagából) álló ásvány különlegesen kiváló, sokféle formában megjelenő változata. A cseppkő szó jelentése az elmúlt közel két évszázad alatt azonban sokat változott, s kezdetben egyáltalában nem ezt értették rajta. Első irodalmi említését 1757-ből ismerjük, miszerint a tsepkő – vagyis a Stalactites – “mély barlangokban, vagy pinczékben … öszve keményedik”. A magyar szaknyelv kialakulására elsősorban a német munkák voltak hatással, amelyekben “Tsepegőkő-formának (Forma Stalactitis, Tropfsteinartig) nevezik az ollyan kemény Értzet, a melly sok külömbféle egyenes, nagyobb és kissebb Tsapokból áll”.
Ebben a korban minden csepegés, szivárgás során létrejött, rendszerint a megfagyott víz formáját felvett ásványra a cseppkő nevet alkalmazták, függetlenül attól, hogy mi annak az ásványi összetétele. A cseppköves forma mint ásványtani szakkifejezés napjainkig fennmaradt, s gyakran alkalmazzák a vasércbányákban előforduló “cseppköves limonit” jellemzésére.
A cseppkő szó kettős, formára és ásványra vonatkozó megjelölése az egész XIX. században elterjedt volt. Ugyanekkor a nagyközönség számára készült színes útleírások átvették a tsepegő-kő megnevezést, s barlangjaink jelentős részét tsepegő-kő, később csepegő-kő, majd cseppkőbarlangnak hívták. Ma már ez utóbbi formáját használjuk.
A cseppkövek sokféle formában keletkezhetnek, amelyek nagy részét külön nevekkel jellemzik. A barlang mennyezetéről leszivárgó, lecsöppenni készülő vízből függőcseppkő vagy sztalaktit, a földre lejutó, s ott lerakódó oldatból pedig az oszlopszerű állócseppkő vagy sztalagmit képződik. Előbbi belsejében csatornákat találunk, amelyeken át a víz a jégcsapszerű képződmény csúcsára jut, míg az állócseppkövön ilyen természetesen nem alakul ki. Az összenövő kétféle alaptípusból oszlop, vagy újkeletű, angol eredetű műszóval sztalagnát jön létre. A fiatal, kezdetleges, rendszerint fehér színű, törékeny függő képződmények a szalmacseppkövek. Amennyiben az állócseppkövek nem széles talpon nyugvó, tömzsi oszlopok, hanem karcsú, néhány centiméter széles, de magas rudakká alakulnak, akkor a bambuszcseppkő nevet kapják. A falakon lecsurgó, leszivárgó vízből kivált cseppkőkérgek a lefolyások. Gyakran több rétegűek, szakaszosan képződnek. Egy-egy csapadékos, tehát a cseppkőképződésre kedvező időjárást megszakító szárazabb időben növekedésük megszakadhat, agyag vagy törmelék boríthatja be. A kedvező éghajlati változás hatására ezeken újból cseppkőkéreg, lefolyás alakulhat ki. Gyakran nagyobb, azóta eltömődött barlangszakaszok bejáratát zárhatják le. Ekkor áttörésükkel, szerencsés esetben jelentős barlangfeltárást lehet elérni.
A barlangfalakon, aláhajló felületeken, a nagyobb vízmennyiséget szállító repedések mentén nemcsak függőcseppkő vagy bevonat alakulhat ki, hanem drapériaként leomló formájú, keskeny, sokszínű zászlócseppkövek is. Ezek széle gyakran rojtos is vagy fűrészfogas mintájú. A zászlócseppkő legkülső, legfiatalabb rétege lüktetésszerűen áramló vízből rakódik le.
A cseppkőképződmények szabályos alakzatai mellett számos, ún. szabálytalan formájú, csepegő, szivárgó vízből kivált kalcitmódosulatot ismerünk. Ilyenek közé tartozik a Baradla-barlang domicai szakaszában igen gyakori “dob”. Ez nem egyéb, mint a mennyezetről lelógó sztalaktit lapos, vékony, kerek, dobszerű kiszélesedése. Számos barlangban a kalcitkristályok szabálytalan gomolyagot formáló csomókban szilárdultak meg. Az ilyen alakzatokat változatos formáik alapján gombafonatszerűeknek, gomolyagoknak nevezzük. Hazánkban különösen gyakoriak a virágra emlékeztető, ágas-bogas cseppkövek, amelyeket számos fantázianévvel láttak el, mint kelvirág, szőlőfürt, rózsa. Ez utóbbi ásványformák gyakran kombinálódnak a barlangjainkban igen elterjedt gömb alakú képződményekkel, amelyeket általánosságban borsókőnek hívnak.
A cseppkőképződmények szélesebb értelemben vett csoportjába tartoznak azok a mészképletek, amelyek víz alatt képződnek. Az utóbb említett borsókövek jelentős része is ide tartozik, ugyanis legtöbb barlangunkban előfordulásuk csak az üreget egykor kitöltő víz szintjéig tart, tehát a medence falán és alján váltak ki. Néhány vízzel telt, főleg melegvizes barlangban képződésüket napjainkban is meg lehet figyelni. Az egykori vízszintet a borsóköves szint felső peremén képződött, a falhoz vagy a medencékből kiálló cseppkövekre, kőtömbökre cementálódott kalcitlemezek mutatják. Sokszor ugyanis a kis tavak felületén is kiválik a mészhártya, amely a vízszint csökkenésével vagy megszűnésével összetörik, de a partfalon odatapadt lemezek alakjában megmarad.
A cseppkőmedencék ritka, de jellegzetes képződménye a barlangi gyöngy vagy pizolit. Kialakulhat álló- vagy mozgó vízben. Közepében valamilyen szemcse van, amely körül koncentrikusan mészréteg rakódik le, rendszerint ennek következtében gömb alakú.
Tulajdonképpen már nem nevezhető cseppkőnek a szintén víz alatt képződő, patakos barlangjainkban igen gyakori mésztufagát. Ahol az áramló vagy szivárgó víz sebessége helyileg megnövekszik, a turbulensen mozgó vízből kalcitkristályok válnak ki a talpon, s előbb hullámfodorra, majd szabályos karéjos gátakra emlékeztető alakzatokat hoznak létre. A kialakult mésztufa (tetarata)-medencékben a víz összegyűlik, s a már ismertetett víz alatti kalcitmódosulatok képződhetnek benne. A mésztufagátak felduzzasztják a vízszintet, emiatt az addig száraz barlangszakaszok víz alá kerülhetnek. Sokszor csak úgy lehet a barlangban továbbjutni, ha a gátakat megcsapolják, s a vízszintet mesterségesen leszállítják.

A cseppkövek egyik legfeltűnőbb jellegzetessége színük sokfélesége. Az üvegszerűen tiszta, tejszerűen fehértől a narancssárga, vörös, barna, sötét vörösesbarnán át a feketéig minden színárnyalat előfordul közöttük. A cseppkövek színeződését már sokan, igen eltérő irányból próbálták megmagyarázni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

17 − egy =