A Hold

A hold az égen egy ezüst lant,
Megannyi húr a sugarak;
A hold ezüst lantján a szellők
Szellemkezekkel játszanak.0hold
(Petőfi Sándor: Holdvilágos éj)

Égi kísérőnket vélték őseink égisten bal szemének, égi lámpásnak, istenek labdájának, hitték a Nap nővérének, feleségének, ellenségének, az éjszakai égboltot bejáró holdistennek.

Az egyiptomi mitológiában a kampós csőrű íbisz jelképezte a Holdat, és Thot, az írástudók, művészek, varázslók pártfogója volt a holdisten, de holdistennőként tisztelték Hathort is, a holdsarlóra emlékeztető szarvakkal ábrázolt szerelemistennőt.

A görögök Szelénét, Héliosz napisten nővérét, a rómaiak Lunát tisztelték holdistennőként, de megszemélyesítette a Holdat Apollón húga, Artemisz (Diana), és az éjszaka háromtestű istennője, Hekaté is.

Szeléné – a legenda szerint – egy szépséges halandóba lett szerelmes, és hogy kedvesét, Endümiónt, el ne veszítse, halhatatlanságot kért számára az istenek urától. Zeusz teljesítette kívánságát, de nemcsak örök ifjúságot adott a szép pásztornak, hanem örök álmot is, így a szomorú istennő, égi útja végeztével, csak alvó szerelmesét látogathatta.

A Hold 4,6 milliárd évvel ezelőtt, a Naprendszerrel egy időben született, a Földnek egy hozzá hasonló méretű (kb. félakkora átmérőjű) égitesttel való ütközésekor.

A Holdnak nincs légköre, így levegő és víz híján nyoma sincs rajta az életnek. Ami pedig foltos „ábrázatát” illeti, azt a hegyei közt elterülő, eleinte tengereknek hitt medencéknek és a felszínét borító több százezer kráternek köszönheti. A meteorit becsapódások okozta kráterek kiemelkedő tudósok (köztük Hell Miksa, Segner (zégner) János András, Bolyai János, Eötvös Lóránd, Szilárd Leó, Kármán Tódor, Neumann János) neveit viselik.

Mivel a Holdnak nincs saját fénye, a Földről csak a Nap által megvilágított részét láthatjuk. Teliholdkor a teljes korongja fénylik, újholdkor — amikor éppen a Nap és a Föld között halad át — felénk forduló „arca” sötétbe borul.

Keringésének és saját tengelye körüli forgásának ideje azonos, ezért mindig ugyanaz az oldala fordul felénk. (Mozgása a körhintán ülőéhez hasonló, aki éppen megfordul a tengelye körül — sorra szembe kerül vele az északi, keleti, déli és nyugati táj — mialatt egy teljes kört ír le.) A túlsó oldalát alig 40 éve ismerjük, a holdszondáknak köszönhetően.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenkilenc − tizenhat =