“Az ördög hegedűse”- Niccolo Paganini

1782. október 27-én Genovában született Niccolo Paganini, aki hegedűjátékával egész Európát bámulatba ejtette. A nagyrészt autodidakta módon tanult művész nemcsak zeneszerzéssel és hegedüléssel foglalkozott, hanem szenvedélyes hangszergyűjtő hírében is állt.

Niccolo Paganini, a valaha is élt talán legnagyobb hegedűvirtuóz körül már életében legendák keringtek. Kalandokban bővelkedő élete és hihetetlennek tűnő technika bravúrjai miatt sok kortársa ‘az ördög hegedűsének’ és valamiféle démoni erő birtokosának tartotta.

 

A hegedű, illetve a vonós hangszerek kialakulásának folyamata az őskorig nyúlik vissza. Feltehetőleg a felhúzott íj képezte az első húros hangszerek egyikét, amelyet a megfeszítés változtatásával különböző magasságú hangok képzésére bírtak rá. A fejlődés második állomása az íj eltűnése volt; helyére egy megmunkált nyak és láb került. A rezonáló testet azonban már az emberek maguk állították elő. A húrokat egymás mellé rakták, és a nyakhoz kulcsokkal rögzítették, ami által lehetővé vált a húrok hangolása is. Ez feltehetőleg akkoriban következhetett be, amikor a nomád halászó és pásztorkodó népek letelepedtek és áttértek a földművelésre, majd a kézműiparra.

A hegedű először Észak-Itáliában bukkant fel, a 16. század közepén. Annak ellenére, hogy a hangszerek nagy része azóta elpusztult, festményekről ismerjük az akkori „hegedűket”. Ezek nagy része csak három húrt tartalmazott. A hegedű megalkotói valószínűleg három forrásból kölcsönöztek ötleteket: a rebektől, amit a 10. század óta használtak (és az arab rebáb hangszer nyomán került be Európába), a fidulától, ill. a lira da bracciótól. Az első pontos leírás Jambe de Fer Zene összegzése című könyvében található, amit 1556-ban adtak ki Lyonban. A hegedű ekkora már Európa-szerte igen elterjedt volt.

Egyes állítások szerint az első igazi hegedűt Andrea Amati készítette a 16. század első felében a Medici-család részére, akik egy olyan, utcazenélésre is alkalmas hangszert szerettek volna, ami minőségében eléri az akkori legelterjedtebb hangszer, a lant színvonalát. Amati eredetileg csak pengetős hangszerekkel (liuto, azaz lant – innen származik az olasz hegedűkészítők mai neve – liutaio – is) foglalkozott, és csak abban az időben kísérletezett gambák építésével. Mivel a gambák hangja igen szép, de túlságosan gyenge volt, Amati a jövőt egy újfajta, vonóshangszerben látta. A hegedű megjelenése után igen gyorsan elterjedt Európa-szerte. Például az akkori francia uralkodó, IX. Károly egész zenekarnyi hangszert rendelt tőle.

A legrégebbi, még egyben lévő hegedű, ami a „IX. Károly” becenevet viseli, Cremonában készült 1564-ben.

A leghíresebb hegedűkészítő családok: Amati, Guarn(i)eri, Stradivari. Ezenkívül híresek még Jean Baptiste Vuillaume és Steiner munkái.

A hegedűkészítés Magyarországon közel százötven évvel az itáliai hegedűkészítés kialakulása után jelent meg, nagyjából a 17-18. században.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

kettő × 2 =