Baja – a bajai halászlé

20. Bajai Halfőző fesztivál 2015. július 9-12., csütörtök-vasárnap.

1996-ban felmerült: a várossá nyilvánítás 300. évfordulóját közös bográcsozással ünnepeljék a főtéren és környékén. Nagy siker volt, hagyománnyá lett!

Július második szombatján évről évre közel kétezer helyi és vidéki alkalmi szakács vendégeli meg barátait halászlével a belvárosban.

Baja történetében a honfoglalás korától kezdve meghatározó a Duna. Évszázadokig a víz volt a kereskedelem fő útvonala, és a megélhetés fontos forrása. A hajózás, a kikötő, a vízimalmok a bajai tájkép jellegzetességei. A halászat, halkereskedés, hálókötés, bográcskészítés évszázados hagyomány a városban. Messze földön híres vásárainak köszönhetően olyan eleven, virágzó életet élt, hogy sokáig illették a kis-főváros jelzővel. Baja napjainkban a halászlé fővárosa címmel büszkélkedhet.

A Duna bal partjára települt város életében a víz javarészt áldást, gyarapodást hozott, kivéve az 1956-os esztendőt. A folyó azon a tavaszon barátságtalan arcát is megmutatta az itt élőknek: az addig még sosem látott magas vízállás 10,37 m volt!  A város  történelmének másik gyásznapja 1840. május 1. Egy kenyérsütő asszony gondatlansága miatt keletkezett hatalmas tűzvész 78 ember életét követelte. Leégett több mint ezer lakóház, 5 templom, a zsinagóga és a kórház is. A hamvaiból újjáépített város ekkor nyerte el mai arculatát. A tragédia emlékét a belvárosi templom melletti plébánia homlokzatának felirata őrzi.

Fontos dátum történetünkben 1696. december 24., amikor is Baja városi rangot kapott. E jeles eseményre emlékeztet az első emberpárt, Ádámot és Évát ábrázoló bajai címer.

A bajaiakat legendás lokálpatriótaként emlegetik, akik büszkén őrzik hagyományaikat, számon tartják városuk értékeit, neves szülötteit. Hangulatos terek, utcácskák viselik nevüket. Baja híres szülöttei, Jelky András, Mészáros Lázár, Türr István..

Türr István

Türr István

Jelky András
Jelky András

Baján mindig is szerepe volt a halászatnak, a halkereskedésnek, a hálókötészetnek, a bográcskészítésnek és a halételeknek. Hajdan az egész élet ekörül forgott. A hal szeretete túlélte az évszázadokat, a bajaiak még most is olyannyira szeretik a halat, hogy fejenként évi 66 kg-ot esznek meg. Ezzel Európa rekordereinek számítanak.

A bajai halászlé készítéséhez végy egy nagy kanál jókedvet, egy csipet humort és nagy adag lelket. Ha ezek a hozzávalók megvannak, nekiláthatsz a főzésnek!

bajaibajai hal.
A mennyei halászléhez 5 fő részére szükséged lesz:

3 kg halra, melynek – nézd meg jól – ¾-e ponty legyen
a halhoz kilónként egy szép, nagy fej vöröshagymára
egy púpozott evőkanál édes-nemes őrölt piros paprikára
sóra
4-5 db erős cseresznyepaprikára vagy Erős Pistára
gyufatésztára

Először a hallal törődj. Ha sikerült megtisztítani, tedd félre a halikrát és a tejet, de nehogy megsózd! A halat viszont irdald be, szeleteld fel, és sózd meg ízlésed szerint. Eztán tedd félre egy órát pihenni. A vöröshagyma következik: tisztítsd meg és – könnyek közepette – vágd apró kockákra. Ha ezzel sikeresen előkészültél, és a hal még áll, ideje, hogy pihenj egyet!
Az óra leteltével előveheted a bográcsot. Tedd bele először a halszeleteket, a hagymát, majd öntsd fel vízzel. A víz mennyisége a haltól függ, kilónként 1,1 – 1,2 liter vizet önts rá. A bogrács alá ekkor már begyújthatsz, minél nagyobb tüzet rakj, hadd rotyogjon az illatos hallé! Azért időnként nézz rá, és ha azt látod, hogy elforrta a habját, szórd bele a paprikát. Ekkor már összetéveszthetetlen halászlé illat fog terjengeni a környéken, számíthatsz néhány sűrűn nyeldeső, arra tévedő látogatóra.
Ha már 15-20 perce főzöd a levet, itt az ideje, hogy beletedd a belsőségeket és a csípős cseresznyepaprikát. Ettől lesz igazán pikáns a hallé íze! Lassan megkóstolhatod, s ha úgy érzed még nem tökéletes, ízesítsd bátran. Közben ne felejtsd el a tésztát sem kifőzni egy külön fazékban.
A forrástól számított fél óra elteltével már kész is a műved! A halat külön tálald, a levet lehet a tésztával vagy attól külön is. Bízhatsz a sikerben, a csodás, gőzölgő lének, a mindent átjáró illatnak, a lágy paprikás íznek senki sem fog tudni ellenállni!

/Forrás: Baja Portal,
Bajai Halászlé Receptje/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

17 + tizenhárom =