Budapest barlangjai

A hazánk területén megtalálható természetes termálvizek a mélyben több mint 170 barlangképződményt hoztak létre; de vajon hogyan használták őseink e rejtett világot? Milyen ősi források bugyognak a magyar főváros aszfaltja alatt?
A Budai-hegység alatt húzódó Pál-völgyi-Mátyás-hegyi-barlangrendszert csak a 20. század elején tárták fel, amikor is egy, a bányaudvar szélén békésen legelésző kecske alatt beszakadt a föld. Az állat kimentése során a barlangfelügyelő fia észrevette, hogy az üregnek folytatása van, így kezdődött meg a közel 20 kilométer hosszú, 94 méter mély labirintus feltárása.

A Budai Várról, annak történetéről, épületeiről az idők folyamán megannyi könyv, írás, tanulmány született. Akik erre járnak nem is sejtik, hogy lábuk alatt egy másik város is húzódik – több kilométeres barlangrendszer formájában.

A várfalakon belül található házak, paloták, utcák, terek szoros kapcsolatban állnak az alattuk található mérnöki létesítményekkel – várfalakkal, barlangokkal, közművekkel. Ezek az építmények legalább annyi érdekességet rejtenek, mint titkot.

A keletkezett üregeket már a Várhegyen lakó ősember is ismerte. Ezt tanúsítják azok a leletek, melyeket Kadic Ottokár, a két háború közötti időszak legismertebb – és a budai várbarlangokat legjobban ismerő – barlangász szakembere talált a század harmincas éveiben. A barlangokból kikerült leleteket (kőszerszámok, csontok) Vértes László az általa felfedezett vértesszőllősi előemberrel egykorúnak azonosította. A középkorban már a Budai Vár megalapítása előtt is laktak itt emberek. Régészek kimutatták, hogy a tatárjárás előtt itt lévő falu lakói a barlangban található vizet használták, kürtőket nyitva barlangok felett. Zolnay László régészünk szólt arról, hogy a barlangi kutak átvizsgálásakor a XI-XII. századra utaló leleteket találtak bennük. A legújabb kutatások feltételezik, hogy a várhegyi település házainak elrendezése is a barlangi kutakhoz igazodott. IV. Béla a tatárjárás után elrendeli a Budai Vár, a király új székhelyének megépítését. Az új város lakóit a környező települések, elsősorban a régi királyi székhely, Óbuda adja. A kora-középkori városépítőknek városaikat két célnak kellett alárendelni: megvédeni a lakókat a külső ellenségtől és egyidejűleg biztosítani az élethez elengedhetetlen feltételeket falon belül (élelem, víz, stb.). A külső védelmet az akkor 5-10 méter magas várfalak biztosították, míg a vízellátásra a Várhegy barlangjaiban található víz volt a legalkalmasabb. A barlangok alján található “tavacskák” még ostrom idején is iható vizet szolgáltattak. A budai polgárok hamar rájöttek, hogy a házak alatt található barlangok más célra is hasznosíthatók: itt tárolták élelmiszereiket, az idegenek – vagy éppen az adószedők – elől ide rejthették értékeiket. A középkori vár lejtőin és a környező hegyoldalakon virágzó gyümölcsöskertek, szőlőtáblák voltak, a Duna túlsó partján szántóföldek terültek el. Az ezekről a helyekről begyűjtött terményeket, a boroshordókat a nyáron is hűvös pincék, barlangok jól megóvták. A török korban feljegyezték, hogy ezek közül a barlangok közül nem egy jegespinceként szolgált. A házak lakói nem csak lejáratokat vájtak a barlangokhoz: össze is kötötték őket egymással, a barlangok alján, oldalfalán található agyag nagyszerű alapanyagként szolgált a budai fazekasiparnak. A barlangpincék nagy érdemeket szereztek a – középkorban sajnos gyakori – tűzvészek alkalmával. A lakók a mélybe menekültek a “vörös kakas” pusztítása elől. Fontos – és egészen az utóbbi időkig igénybevett – funkciója volt a barlangoknak háborúk, ostromok idején: a polgárok kénytelen-kelletlen ide vonultak vissza a támadók ágyúgolyói, bombái elől. Van olyan vélemény is, hogy a védők képesek voltak csapataikat átcsoportosítani a föld alatt. Több leírás szól arról, hogy a védők a várfalak oldalába kivezetett barlangokból kitörve támadtak az ostromlókra.

A budai Várnegyed alatt húzódó barlangrendszerhez kapcsolódó egyik legismertebb legenda szerint a törökök megunt háremhölgyeiket a föld alatti járataiba száműzték. A labirintusban valóban számos csontot találtak a kutatók: némelyek egy török-kori kútba voltak vetve, mások egy ház pincéje alól kerültek elő. A kútban talált csontok a barlangi túrán megtekinthetők, de még ennél is izgalmasabb az Úri utca 72. pincéje alól előkerült lelet: a kőszerszámok és csontok az alsó paleolit korból származnak, azaz félmillió évesek, így a világ legrégibb leletei közé sorolhatók.var

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

11 + tizenöt =