ezen a napon történt

Ezen a napon – Chopin

Párizsban 39 éves korában meghalt Frédéric Francois Chopin lengyel zeneszerző és zongoraművész.

 

A zene még ma is bűvös erőket képes megmozgatni bennünk, életélményünket, jelenlétünket és a saját természetünknek megfelelés érzését a végsőkig képes felfokozni.

Fryderyk Franciszek Chopin lengyel zeneszerző és zongoraművész az akkori Varsói Főhercegség területén, a mazóviai Sochaczew városka melletti Żelazowa Wola nevű faluban született 1810. március 1-jén (a művész és családja állítása szerint) vagy február 22-én (a születése után néhány héttel később kiállított keresztlevél szerint) francia apától és lengyel anyától 1810-ben. Csodagyermekként indult: hatévesen már zongorázott és zenét szerzett, nyolcévesen koncertezett. Chopin a nyári vakációkat vidéken töltötte, itt fedezte fel a lengyel népzenét, ami zeneszerzői munkásságának egyik gyökeréül szolgált. Tizenévesen a varsói szalonok kedvence lett, első nagy önálló hangversenyét 1829-ben Bécsben adta – Mozart-variációját hallva Schumann zseninek kiáltotta ki. Az 1830-31-es lengyel nemesi felkelés után Párizsban telepedett le, koncertezésből és tanításból élt, 1835-ben megkapta a francia állampolgárságot. Barátai között tudhatta a kor nagyságait, Bellinit, Berliozt, Liszt Ferencet, Balzacot, Heinét.

Chopin kiskorától sokat betegeskedett, gyakran kapott légúti fertőzést, tüdőgyulladást és gyakori hallucinációk is gyötörték. Egészsége olykor annyira megrendült, hogy koncert után egyedül nem tudott lemenni a színpadról, tanítványait pedig ágyban fekve oktatta. A párizsi forradalom elől Angliába menekült, innen kimerülve tért vissza, és egy év múlva, 1849. október 17-én elvitte a tüdőbaj. Az alig 39 éves Chopin temetésén kérésére Mozart Requiemje szólt. Hamvai a párizsi Pere Lachaise temetőben nyugszanak, konyakban tartósított szívét a varsói Szent Kereszt templomban őrzik.

1849. november 1-jén Chopin halála után Oskar Kolberg a következőket írta a Biblioteka Warszawska című lapban:
„Nincs szónok, aki nála jobban mozgatta volna meg hallgatói képzeletét, nincs orvos, aki hatásosabban gyógyította volna a szíven ütött sebet, nincs kéz Beethoven halála óta, amely jobban tartotta volna a zene kormánypálcáját, de nincs senki sem, aki szelídebben, hálásabban fogta volna. Akinek törődésre vágyott a szíve, a megmentőjét látta benne; aki vigaszt keresett, enyhítő kenetért fordult hozzá […]. Mert a könnyek, melyeket rögvest fakasztott, az öröm könnyeivé változtak.”

Ezen a napon történt

788 évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Dzsingisz kán, mongol vezető.


Dzsingisz kán eredeti nevén Temüdzsin (kb. 1162 – 1227. augusztus 18.) mongol nagykán és katonai vezető, aki egyesítette a mongol törzseket és megalapította a Mongol Birodalmat elfoglalva Ázsia legnagyobb részét, beleértve Kínát, Oroszországot, Perzsiát, a Közel-Keletet és Kelet-Európát is. Ez volt a világtörténelem legnagyobb összefüggő területű birodalma.

Dzsingisz kán eredetileg Temüdzsin néven látta meg a napvilágot, és egy alacsonyabb rangú mongol vezető, a mintegy 40 család felett parancsoló Jiszügej Baatur fia volt. A világhódító vezér gyermekkorát az előkelő származás ellenére nehéz sorban töltötte, ugyanis apja pár évvel a születése után meghalt, örökségét pedig elorozták a rivális famíliák. Temüdzsin később egy szövetséges törzsfő lányával, Börtével kötött házassága és apja barátai segítségével mégis képes volt visszaszerezni örökségét, majd lassan megindult felfelé a nomád világ kegyetlen ranglétráján.
A sztyeppe zűrzavaros viszonyai közepette nem csak katonai, hanem diplomáciai zsenire is szükség volt ahhoz, hogy a számos nemzetségből egységes horda legyen, ám Temüdzsin mindkét követelménynek megfelelt. Apja híveiből erős szövetséget kovácsolt, segítségükkel legyőzte ellenségeit, később pedig a belső vetélytársakkal is sikeresen elbánt, így 1206-ban a mongolok kagánjává, azaz nagykánná választották. Temüdzsin ekkor vette fel a Dzsingisz nevet, ami feltehetően annyit tesz: tenger népek ura. A nagykán a későbbiekben mindent meg is tett azért, hogy ezt a nevet jogosan viselje.

Kevéssé ismert, de Dzsingisz kán uralkodása nem csupán a hódításról, vérontástól és a világ terrorizálásáról szólt; az új uralkodó komoly belső reformokat hajtott végre annak érdekében, hogy – más nomádállamokkal szemben – az ő birodalma kiállja majd az idő próbáját. Dzsingisz először is – a hadrend alapján – a tízes számrendszer szerint rendezte el népét, 10 000 harcosból alakítva ki egy tüment, a mongol horda legnagyobb katonai egységét. A nagykán eközben teljes toleranciát hirdetett, megszüntette a muszlim, kínai és természeti vallások hívei közti konfliktusokat, és bevezette az ujgur írást, amivel megteremtette a mongol írásbeliség alapjait. Dzsingisz kán víziója nyomán született meg a horda legendás fővárosa, Karakorum, ahova a következő évtizedekben, a világ minden tájáról áramlottak a mesés kincsek, miközben a birodalom – az odahurcolt iparosok és tudósok révén – a meghódított népek tudását is importálta.

Később, amikor a Mongol Birodalom már a Selyemútra és az észak-déli irányú „Prémútra” is kiterjesztette hatalmát, Dzsingisz sokat tett annak érdekében is, hogy országa minél jelentősebb kereskedelmi haszonban részesüljön. Mindezt azért fontos kiemelni, mert egyfelől tény, hogy a nagykán élete végéig egy analfabéta, nomád hadvezér maradt, ugyanakkor, minden korlátja ellenére, mint politikust szokatlan éleslátás és bölcsesség jellemezte. Neki köszönhető, hogy a birodalom nem csupán ide-oda nyargalászó hordákból állt, bár kétségkívül a mongol terjeszkedés leghangsúlyosabb része a pusztítás és a vérengzés volt.
Dzsingisz, miután egyesítette a mongol törzseket, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a legjelentősebb ázsiai birodalmak – Kína és a perzsa Hvárezm – között húzódó végtelen sztyeppét is uralma alá hajtsa. A nomádok véres hadjáratban meghódították a Kara-Kitáj Birodalmat, elfoglalták a Hszi-Hszia Királyságot, miközben a tajgaövezetre is kiterjesztették befolyásukat. Dzsingisz kán aztán az 1213-as esztendőben a Kínai Nagy Fal mögé is betört, feldúlta az északi Jin Birodalmat, és elüldözte az ottani császárt. A mongolok Kínában szembesültek a várvívás jelentette nehézségekkel, de – az onnan elrabolt mérnökök révén – a hadjárat után a kor legmodernebb ostromeszközei már őket segítették; ezeket a Hvárezmi Birodalom elleni hadjáratban már sikeresen alkalmazták.
Miután a perzsák 1218-ban, Otrar városában lemészárolták egy mongol karavánt, Dzsingisz kán bosszúhadjáratot hirdetett a Közép-Ázsiát uraló sah ellen, két év alatt megsemmisítette az ellenséges birodalmat, és eljutott a Perzsa-öbölig. A nagykán hordái talán a Hvárezm elleni háború során hajtották végre a legszörnyűbb pusztítást, amikor százezres lakosságú városokat romboltak porig, miközben a lakosság nagy részét lemészárolták, a „szerencséseket” pedig a távoli Karakorumba hajtották. Az 1218-20-as hadjárat során Dzsingisz, fia, Ögödej (ur. 1229-1241) személyében már utódját is kijelölte, aki – a menekülő perzsa sahot üldözve – egészen Indiáig jutott, de a mongolok ezt a birodalmat ekkor még nem tudták meghódítani.
Dzsingisz kán utolsó nyugati hadjárata 1223-ban indult, mely során – Szübötej vezetésével – a rettegett hordák a Kalka-folyó mellett megsemmisítették az orosz és kun fejedelmek egyesült seregeit, és vazallusi sorba taszították a kelet-európai sztyeppe népeit. Az idősödő nagykán utolsó hadjáratát 1226-ban, a fellázadó Hszi Hszia királysága ellen indította meg, életét pedig az ostromolt főváros, Ninhszia alatt fejezte be, 1227. augusztus 18-án. Az Attila hun király példáján jól ismert nomád szokások értelmében, Dzsingisz kánt titokban, ismeretlen helyen temették el, sírját pedig a mai napig nem sikerült megtalálni.

Híres magyarok – Teleki Blanka grófnő

Teleki Blanka 1805-ben született Teleki Imre és Brunszvik Karolina gyermekeként. Fiatal korában művészi pályára készült, hazai és külföldi mesterektől tanult festészetet és szobrászatot. A nőnevelést nagynénje, az első magyar óvodákat alapító Brunszvik Teréz hatására választotta élethivatásul. 1846-ban leánynevelő intézetet állított fel Pesten.Ez volt az első magyar középfokú leányiskola. A tanintézet vezető tanára Vasvári Pál volt. A növendékek közvetlen felügyeletét Leövey Klára látta el, a nevelőmunkát Teleki Blanka irányította. Az intézetet 1848 végén, Pest kiürítésekor bezárta, majd Leövey Klárával együtt Debrecenbe követte a kormányt. Később Szegedre menekült, pénzzel, élelemmel segítve a sebesült honvédeket. A szabadságharc bukása után a család Szatmár megyei birtokán, Szatmárpálfalván élt, bujdosókat rejtegetve, gyűjtögetve a szabadságharc ereklyéit. Több forradalmi nyomtatvány megjelenését támogatta és külföldi forradalmi körökkel tartott kapcsolatot. Levelezéséről a bécsi rendőrség tudomást szerzett. 1851-ben letartóztatták, a haditörvényszék szerint azért, mert otthona búvóhely, politikai laboratórium és veszélyes mesterkedések színhelye volt. Letartóztatását követően két éven át raboskodott Pesten, az Újépületben. A hatalmas kaszárnya egyik sarka éppen szembenézett az egykori nevelőintézet épületével. A tárgyalás során a hadbíró ezt jegyezte meg róla a periratban: “Ritka szellemi képességű és tudományos műveltségű, meg nem félemlíthető, szilárd akaratú és fáradhatatlan kitartású hölgy.”

1853. június 30-án hangzott el az ítélet: tíz évi várfogság.

Rettenetes időszak következett: először a kufsteini “császártoronyba” zárták, ami az egyik legszigorúbb büntetésnek számított akkoriban. Később Ljubljanába szállították, ahol cellájában sosem volt 10 foknál melegebb. A megrendült egészségű grófnő 1857-ben amnesztiát kapott, és alig négy évvel később elhunyt.

Teleki Blanka

Máig élő kozmikus rejtély- tunguz meteor

1908. június 30-án reggel 7 óra 13 perckor, a Vlagyivosztok felé robogó transzszibériai expressz utasait az eget keresztülhasító fényes csóva, majd a napot is elhomályosító villanás kápráztatta el. Percek múlva a rázkódó talaj miatt kisiklással fenyegetett szerelvény vészfékezéssel megállt. A vonatról leszálló utasoknak pillanattok alatt megperzselődött az arca az intenzív elektromágneses sugárzástól…

Mind a mai napig nem tisztázott, hogy mi is robbant fel a közép-szibériai Tunguszka és Léna folyók által határolt tajga felett, azon a bizonyos kora reggeli júniusi napon. Ami tény; egy, az alsó légkörbe behatolt űrbéli objektum okozta az írott történelem egyik legerősebb és legrejtélyesebb kozmikus eredetű robbanását. A gigantikus robbanás mintegy 6-8 kilométer magasságban következett be a tajga felett, szerencsére a lakott településektől távoli, kietlen vidéken. A robbanás okozta lökéshullám ledöntötte a lábukról az epicentrumtól 65 kilométeres távolságban fekvő Vanavara település lakóit, és a falu valamennyi házában betörte az ajtókat, ablakokat. Még 500 kilométerrel távolabb is erősen hallatszott a félelmetesen dübörgő hanghatás. A detonáció epicentrumában fekvő, és a paradox módon állva maradt fák maradványairól Telegráf-erdőnek elnevezett területen, mintegy 80 kilométeres sugarú koncentrikus körben közel 8 millió fenyőfa dőlt ki, és semmisült meg. A robbanás egyetlen halálos áldozata az az epicentrum közelében nyáját legeltető jakut rénszarvas pásztor volt, aki több száz rénszarvasával együtt, a hatalmas hőenergiától egyszerűen elpárolgott… Szemtanúk beszámolói szerint a felrobbanó objektum fénye legalább olyan erős volt, mint a Napé. A villanás fényereje pontos becslés szerint, elérte a -29 magnitúdós értéket. A jelenség a Richter-skála szerinti 4,5-5 erősségű földmozgást okozott, amit még több ezer kilométeres távolságból is kimutattak a műszerek. Az irkutszki földmágnesességi obszervatóriumban a jelenség után pár másodperccel, több óráig tartó komoly zavarokat észleltek a Föld mágneses erőterében.

Meteor becsapódások

Egyetlen meteorbecsapódás van csak, ami még a tunguszkainál is híresebb, a dinoszauruszok kihalását okozó, 65 millió évvel ezelőtti katasztrófa. Bár ezzel kapcsolatban rengeteg elmélet született a vulkánkitörésektől a klíma és a légkör összetételének megváltozásáig, ma a tudomány majdnem egységes abban, hogy egy meteor okozta az akkori földi élővilág nagyjából felét kiirtó katasztrófát.

A legnagyobb, meteorbecsapódás okozta kráter a Földön a Dél-Afrikában található Vredefort; egyben ez az egyik legrégebbi is, a korát kicsivel több, mint kétmilliárd évre becsülik a geológusok. A Vredefort a különleges, dupla gyűrűs szerkezete miatt is érdekes: ilyen kráterből sokat ismerünk a Naprendszer más bolygóin és holdjain, de a Földön az erózió szinte kivétel nélkül eltörölte a kráterek ilyen jellegzetességeit. Az öt-tíz kilométeresre becsült meteor óránként kétszázezer kilométeres sebességgel ütközött a Földnek, és negyven kilométer mély, száz kilométer átmérőjű mélyedést robbantott ki belőle. A kráter hamarosan összeomlott, és egy háromszáz kilométer széles, tízezer méter mély új kráter képződött az eredeti körül. /Index-tudomány/