ezen a napon

Ezen a napon történt

1813. október 10-én született Giuseppe Verdi.

Verdi élete gyakorlatilag egyet jelent a tizenkilencedik századéval: romantika, forradalmak és forradalmiság – és kronológiailag is ő maga volt saját évszázada: 1813-tól 1901-ig élt.
1813-ban született egy Párma közelében lévő kis faluban, Le Romcoléban. Szülei szegény sorsú parasztemberek, apja kis vendégfogadóból tartja fenn magát és családját. Pártfogója Antonio Barezzi, akinek a segítsége révén kerül Milánóba, hogy itt folytassa zenei tanulmányait. A Konzervatóriumba nem veszik fel (a zenetörténet kedves játéka, hogy ezt a műintézetet azóta Conservatorio Giuseppe Verdinek nevezik), talál viszont egy lelkes magántanárt, maestro Lavignát. Megházasodik, jóakarójának leányát, Margherita Barezzit veszi feleségül, s két gyermekük születik.

Élete első felében nagy hatással vannak rá Rossini, Bellini, Donizetti művei, zenei ízlését ezek formálják. Első operája az “Oberto” szép sikert arat a Milánói Scala színpadán, de a következő, a “Pünkösdi királyság” megbukik. (Ebben nagymértékben közrejátszik az a tragédia, amely Verdi számára szörnyű megrázkódtatást jelentett: felesége és 2 gyermeke hirtelen meghal.

1842-ben azonban már országos sikert könyvelhet el magának a “Nabucco” c. operájával. A szövegkönyv és a zene nem is a “hallgatósághoz”, hanem az olasz nemzethez szólt. A babiloni füzek alatt gyászoló zsidók a rabláncra fűzött olasz hazafiak bánatát jelképezték, és mindazokét, akik az egységes, szabad Itáliáról álmodoztak. A milánói Scala körül a kirakatok megteltek Verdi-kalappal, Verdi-nyakkendővel és ezernyi emléktárggyal, ami a Nabucco zeneköltőjére emlékeztetett. Ilyen zenei-politikai telitalálat volt a Lombardok is, majd az Ernani következett.

Rendkívül termékeny zeneszerző, közel 30 operát írt. Művészetének nagyságát erősíti önzetlen segítőkészsége. Hatalmas birtokait, melyeket műveinek jövedelméből vett, arra használja, hogy nincsteleneknek munkát adjon. Birtokát mintagazdasággá fejleszti, és oktatja a parasztokat: hogyan kell termővé tenni a nehezen műveltető köves földet. Saját pénzén fegyvereket vásárol, mellyel az egységes olasz államért folytatott harcot támogatja. Kórházakat alapít, s végrendeletében rokkant zenészekre hagyja vagyonát.

Fontos közéleti tevékenységet is folytat, előbb képviselő a Parlamentben, majd 1874-ben szenátorrá nevezik ki. Egész művészetével aktív részt vállalt nemzete polgári átalakulásáért folytatott küzdelemben.

1901 január 27-én halt meg, 88 éves korában. Temetése órájában megbénult az egész ország. Becsuktak az üzletek, pár pillanatra megálltak a gépek az üzemekben, nyílt sínen vesztegeltek a vonatok. Itália szívverése egy pillanatra megállt, hogy méltón sirassa a zeneszerzőt, a hazafit, a tiszta lelkű embert, az örökkön megújuló alkotó művészt, aki Itália legtisztább, legnemesebb vonásait egyesítette magában. A nemzet halottja volt.

Október 8. – Magyarok Nagyasszonyának ünnepe

A hagyomány szerint Szent István király halála előtt, Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát.

Őseink ezt a felajánlást szent örökségként adták át nemzedékről nemzedékre. Vaszary Kolos bíboros, prímás kérésére a Szentszék is elismerte a Mária – tiszteletnek ezt a nemzeti jellegét, és XII. Leó pápa 1896-ban külön ünnepet engedélyezett, Szent X. Piusz pápa az ünnepet október 8-ára tette át. 1980-ban II. János Pál pápa ezen a napon szentelte fel a Szent Péter bazilika altemplomában az új magyar kápolnát, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.

“Magyarok Nagyasszonya, boldogságos Szűzanya, Mária,

Néked áldoz magyar szív, mely hozzád örökké hív, Mária.

Ó, Mária, Jézus anyja, esedezz híveidért, a te magyar népedért, Mária.”

/Volly István gyűjtéséből (Karácsonyi és Mária-énekek/

Ezen a napon történt

1834. július 19-én született  Hilaire-Germain-Edgar de Gas /  Degas/.

Különleges, balett-táncosokat ábrázoló festményei, meghökkentő kompozíciójú lóversenyképei, fürdőző nőkről készült intim pasztelljei híresek lettek, de talán mindmáig nem ismerjük eléggé a 19. században hatvan éven át fáradhatatlanul és kitartóan dolgozó, szenvedélyesen kísérletező, új utakat kutató sokoldalú művészt.

Degas-ra egyaránt hatott a realizmus és a század festészetének jelentős új irányzata, az impresszionizmus – ahová időnként besorolják –, de ő mindvégig szuverén személyiség maradt. Tisztelte és tanulmányozta a hagyományokat, a régi korok nagy alkotásait, ismerte saját korának minden jelentős irányzatát, de ő következetesen a maga útját járta.

degas.d

Kincskereső kisködmön

136 évvel ezelőtt, ezen a napon született Móra Ferenc.

Móra Ferenc gyermekkorában a faluszéli szegény gyermekek sorsát viselte. Egyetlen igazi játéka volt: az olcsó körtemuzsika; a többit maga alkotta sárból, agyagból, pipacsból, bogáncsból.

A kenyérkereső munkával is korán megismerkedett. “Akkora lehettem, mint most az unokám, csakhogy én már olyan idős koromban komoly tényezője voltam a Daru utca gazdasági életének.

Móra Ferencet írni-olvasni az édesanyja tanította meg. Télen kis lakásuk ablaka volt a tábla, az édesanyja gyűrűsujja rajta a palavessző. Középiskolai tanulmányait a kiskunfélegyházi gimnáziumban végezte, ahol jelesre érettségizett. Ekkor jelennek meg első írásai is. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte földrajz és természetrajz szakon. Egy évig Felsőlövőn tanítóskodik, majd 1902 tavaszától a Szegedi Napló munkatársa lett. Ez a város vált szellemi otthonává, írói pályája teljesen összeforr Szegeddel.

Kicskereső kisködmön

“A szeretet az élet!”

Ezt megtanulni nem kis feladat, főleg Gergő számára. A kisfiú és szülei nagy szegénységben élnek egy malomházban. A szülők odaadással, bölcsességgel és nagy-nagy szeretettel nevelik gyermeküket. De hát milyen egy gyermeki lélek? Szerintem, ezt mind tudjuk a legjobban. Gergő mindig álmodozik, terveket sző, és szeretne olyan gazdag lenni, mint a vele egykorú és egy társaságban lévő gyerekek. Mindent odaadna azért, hogy szép ruhákban járhasson, főként egy csizmáért, amelyet a bíró fia húz a lábára nap mint nap. És láss csodát, Gergő megkapja vágyai tárgyát, a csizmát. Aztán szép lassan rá kell jönnie, hogy ez sem teszi boldoggá, hiszen a csizmában nem lehet sem járni, sem pedig kapálni. Pedig a fiú számára a boldogság keresés mellett fontos a munka szeretete is, hiszen az erőt és önbizalmat ad az embernek. Mégis valahogy Gergőn elhatalmasodik a gazdagság iránti vágy, amiből nem akar engedni. Erre a helyzetre pedig nincs más megoldás csak és kizárólag a mesék világa. Azt gondolja, hogy: “Ki ma szegény, holnap gazdag lehet!” Talán így van, talán nem. Mindenesetre az édesapa megpróbál kedvében járni a fiának és egy ködmönt ajándékoz neki, amelyben egy tündér lakozik. A kiskabátot a szülők féltő gonddal és szeretettel készítették, hátha majd ez valamelyest enyhít a fiú gazdaság iránti vágyán.

Gergő türelmetlenül várja már, hogy elkészüljön a nagy mű, és persze mindjárt egy álmot is kapcsol hozzá. Azt képzeli, hogy a ködmön őt kincses nagyúrrá fogja tenni. Épp hogy elkészül a ruhadarab, amikor a fiú édesapja elhalálozik, de a szívében lakozó tündér tovább él a ködmönben és végigkíséri Gergő további életét, amely eléggé nehézkesnek ígérkezik. Szép lassan rájön, hogy a vagyonos emberektől sok jót nem várhat, mert azoknak a szíve üres és nincs benne semmi emberi érzés. Felismeri, hogy vannak jó és rossz emberek, és a ködmön is csak akkor simul jól az emberhez, ha jót cselekszik, emberségesen viselkedik. Így aztán, ha bűnt követ el, a kabát szorítani kezd, és már egyáltalán nem kényelmes viselet. Az élet nagy igazsága kezd Gergő számára is egyértelművé válni, miszerint a tündér nem is az ő ködmönében lakozik, hanem az emberek szívében. Segítségével valódi kincsre lel, megtalálja önmagát és a saját lelkéhez vezető utat.

1869. július 10-én született Kandó Kálmán

Mi magyarok híresek vagyunk arról, hogy sok híres magyarunk volt, van és (reméljük) lesz itthon és a nagyvilágban.

Fontos és az emberiség számára nélkülözhetetlen találmányok sora fűződik magyar feltalálók nevéhez. Jedlik, Kandó, Eötvös, Béres vagy akár Rubik neve fogalom a saját területén.

1869. július 10-én született Kandó Kálmán, az indukciós motor fejlesztője, a villamosvasút egyik megteremtője.
A budapesti Műegyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett, de már akkor is érdekelte a villamosság és az elektrotechnika. A diploma és a katonai szolgálat után Franciaországban dolgozott, a Tesla-féle indukciós motor tervezésével és fejlesztésével foglalkozott. Ott elért sikereinek köszönhetően 1894-ben Mechwart András, a Ganz gyár akkori vezérigazgatója visszahívta Magyarországra, hogy megszervezze a háromfázisú indukciós motorok itthoni gyártását. A tervezési folyamat során jött rá, hogy ezeket a motorokat a vasúti vontatásban is lehetne hasznosítani. 1907-től 1915-ig Olaszországban élt, első önálló fejlesztése az olasz vasúttársaság kérésére tervezett vasútvillamosítási rendszer volt. Az I. világháború kitörésekor hazajött, és haláláig egy olyan gépet igyekezett kifejleszteni, amelynek segítségével a villamosított vasút az országos elektromos hálózatról működhetne. Kandónak 1895. után összesen 69 megadott szabadalma volt. 1931-ben halt meg, másfél évvel találmánya, az első fázisváltós egységmozdony műszakrendőri próbája előtt.

kkkando

1552. július 9-én esett el Drégely vára

Szondi György katona, Drégely várának hős kapitánya volt. 1552. július 9-én esett el Drégely vára.
A kapitány neve azóta is az önfeláldozó vitézség szinonimájának számít, emlékét és hősies helytállását számos irodalmi és képzőművészeti alkotás őrzi, nevét országszerte utcák és közterületek viselik.

Drégely vár török ostromát Arany János is megénekelte Szondi két apródja című költeményében.
„Történelmünk tele van hősökkel, hazafiakkal, vértanúkkal, kik, mint ő, nemzetünknek áldozták életüket. Vannak köztük nagyobbak, kiknek élete és halála mélyebb és maradandóbb hatást gyakorolt az ország sorsárára: vannak olyanok, kik hatalmasabb eszközökkel rendelkezve, előkelőbb, fényesebb színpadra helyezve oly tettekkel szerezték meg a halhatatlanságot, melyek mögött a kis Drégely esete csekélységgé törpül. De a legnagyobbak, a legkiválóbbak közt is kevesen vannak, kik egyéniségük bájával, férfias jellemük varázsával, egész életük kristálytisztaságával, önfeláldozásuk nagyszerűségével oly igaz rokonszenvet élesztenének, mint Szondy György.”

A vár történelmi jelentősége a török betörések korában vette kezdetét. A mohácsi vész után ide menekült Várday Pál érsek, és kezdetben ő, majd később a király állandó helyőrséget tartott itt. 1534-ben, amint az az érsek panaszából kitűnik, Szapolyai török, rác és magyar katonái Drégely mezővárosát felégették és a lakosok marháit elhajtották. Esztergom és Nógrád eleste után az érsek Szondy Györgyöt nevezte ki a drégelyi vár parancsnokává. Amikor Ali budai pasa a Hont vármegyei várak ellen vonult, Drégely vára nagyon rossz állapotban volt. Falait megrongálta a villámcsapás, mely lőporát is felgyújtotta. Az itt állomásozó helyőrség összesen 80 katonából állott, melyhez járult még a király által fölfogadott 40 zsoldos és Selmecbánya 26 katonája. A vár építésére és megerősítésére még 1552-ben sem történt megfelelő intézkedés. A legelhanyagoltabb állapotba akkor jutott, mikor már a török támadás közvetlenül fenyegetett. Szondi és tisztjei sürgették a vár kijavítását és kellő felszereltségét az egymás után íródott panaszos levelükben. I. Ferdinánd a levelek hatására elrendelte a vár védőinek pontos fizetését, és meghagyta a kamarának, hogy haladéktalanul szállítasson a várba lőport, ólmot és hadi szekeret. Ám I. Ferdinánd rendelkezéseinek alig kelt foganatja a kamara nehézkes ügyvitele miatt.

Drégely várának történelmi küldetését a kényszerűség rótta rá, akkor amikor 1552 július 6-án Ali pasa 12-14000 főnyi hadseregével megérkezett a vár alatt elterülő és ma is Töröktábornak nevezett fennsíkra. A sereg két hadosztálya kb. 8000 ember ott ütött tábort, a harmadik hadosztály Ipolyság és Balassagyarmat felől zárta körül a várat. Drégely 1544 óta végvár volt és a végvári vitézeknek innen kellett védeniük az Ipolyon túli gazdag bányavárosokat. Szondy György és emberei négy napon át példamutató vitézséggel, halálra elszánt bátorsággal védekezett a túlerővel szemben.

Amikor a felhívásra Szondy nem adta meg magát, a pasa felgyújtotta a vár fapalánkját és Szondyt a sziklavárba szorította. Július 7-én a török a vár alatti Várbérczen sáncot emelt és onnan tarackokkal és mozsarakkal megkezdte a vár fővédművének, a kaputoronynak lövetését. Két napon át lőtte a várat, amikor a kaputorony beomlott, és a vár homlokzata rommá lett. Akkor Ali Szondyhoz küldte követségbe Márton oroszi papot, hogy megadásra bírja, de Szondy ezt megtagadta. Amíg a követség úton volt, Szondy az Arany János által oly remekül megénekelt két hadapródját Libárdyt és Sebestyént, valamint két előkelő török foglyot, drága skarlát ruhába öltöztetve Alihoz küldte azzal az üzenettel, hogy a várat az utolsó leheletig megvédi és csak azt kérte, hogy Ali a két szabadon bocsátott fogoly életéért fogadja cserébe a két apródot és nevelje őket vitéz katonává.

Szondy ezután bútorait, ruháját, kincseit máglyára rakatta, paripáit leszúratta, s az utolsó rohamot előkészítette. A pasa döntő erővel támadt a vár ellen, miközben Szondy a beomlott várkapu romján várta a török csapatot. Ahogy Arany János irja a Szondy két apródja cimű versében: “álla halála vérmosta fokán, díadallal várta be végét”. A küzdelem rövid volt, kegyetlen de hősies. Szondy először a térdén sebesült meg, majd egy eltévedt golyó fejen találta, s a janicsárok diadalmas üvöltéssel vetették rá magukat. Fejét levágták és úgy vitték Ali pasa elé. Szondy katonáit is mind egy szálig felkoncolták a törökök. Ali díszes temetést rendezett a példaadó hősnek, s katonái előtt Szondyról dicsőitő beszédet mondott, majd sírja fölé kopját tűzött.