Márton nap

Márton nap története

 

 

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.

Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.) A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.

A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.

Ludak – hiedelmek

A hagyományban a ludakat olykor a felfordulással, a káosszal társítják, ugyanakkor úgy is emlegetik őket, mint a világteremtés részeseit, amikor aranytojást, tojnak.

Az egyiptomi nílusi lúd kozmikus tojásából maga Amon-Ré, a napisten kelt ki. A, harcias, hatalmas zajt csapó ludak Marsnak, a háború istenének szent madarai.

A kelták, is a háborúval azonosították őket., Kínában a ludak az éghez, a jang princípiumhoz tartoznak. A kínaiak és a japánok, képzetében a ludak, hol a Napot, hol az ősz holdmadarát szimbolizálják. Emellett, mivel a, lúd szintén egy egész életre választ társat magának, a házastársak köti boldogság, jelképe is. A gnosztikusok szerint a Szentlelket testesítik meg, s egyben jelképezik az, éberséget és az óvatosságot.

A lengyeleknél vidéken sok helyen még ma is ludakat, használnak őrzőállatként. A középkorban azt hitték a ludakról, hogy a boszorkányok, hátas állatai. A „V” alakban szálló vadludak, légies kecsessége, elragadó látványa a, túlvilágot sejteti..

A néphagyomány szerint szent Mihály napján libát enni jó szerencsét jelent. Ha a liba, húsa barnás, enyhe telet jövendöl, ha a húsa fehér, kemény lesz a tél.

A nyári vadludak,ha korán költöznek el, hamarosan tél lesz, ha későn mennek el, akkor a tél is késni fog., A dél felé szálló vetési vagy téli vadludak vonulása azt jelent, hogy az idő hidegre fordul, ha észak felé költöznek, a levegő megenyhül..

Sokak által ismert szólásmondás, a sok lúd disznót győz, ha valaki, valamiben vétkes, azt mondják rá, hogy ludas.

Az álomfejtők szerint álomban libát látni, hír jöttét jelzi. A babonások feltételezik, ha, gágog a liba, vagy valakinek hideg szalad végig a hátán, annak a szeretettje sírján sétál, valaki.,

Forrás: Hiedelmek-hagyományok,

Rosta Erzsébet

Márton nap

A libák körülvesznek minket, végigkísérik életünket. Itt van például az épp aktuális Márton nap, mikor is kötelező jelleggel habzsoljuk a libamájat, -mellet, -combot; ki mit szeret. De miért pont liba?

Márton egy római tribunus fia volt, 316-ban született. 371-ben a Loire menti Torus püspökévé választották; ő azonban elbújt a nagy megtiszteltetés elől a libák közé, de azok elárulták: hangos gágogásba kezdtek, így a rejtőzködő Mártonnak nem sikerült elkerülnie a püspökséget. A hagyomány szerint meggyőző és hiteles püspök volt, 397-ben történt halála után igen népszerűvé vált: Franciaországban nemzeti szentként tisztelték, Ausztriában csak Karintia tartományban negyvennégy templomot szenteltek neki; november 11. körül pedig a gyerekek lampionos felvonulásokkal, a felnőttek a Márton napi libával emlékeznek rá máig, és más népszokások is élnek még, amelyek e naphoz kötődnek.

Márton és a libák, újborokkal kísérve

Márton szerénysége, libák közé bújása jól jött az újkori marketingeseknek, a szentéletű püspök neve napjához kapcsolódó rendezvények szervezéséhez. A novemberi libaevés ugyanis valójában már a középkorban – az első írásos emlékek 1171-ből valók – egy sokkal hétköznapibb ténnyel függött össze: Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, ekkor kapták meg a cselédek az évi bérüket és mellé 1-1 hízott libát, mivel a szárnyasok éppen erre az időszakra érték el ideális súlyukat. Az őszi szüretből származó újborok is ekkora forrtak ki a pincékben, így a módosabb gazdáknál a libalakomát friss borral öblítették le.

A néphagyomány szerint Márton napján ha a lúd jégen jár, akkor karácsony vízben poroszkál.; valamint aki Márton napon libát nem eszik, egész évben éhezik. Ne engedjük ki hát kedvenc libánkat a korcsolyapályára 11-én, hadd legyen fehér a karácsony; és együnk sok ludat, hisz nagy a választék: itt van például előételnek a libatepertő lilahagymával; majd libaleves maceszgombóccal, esetleg házi liba erőleves lúdgégetésztával; főételnek meg libamáj vörösboros mézes erdei gyümölcsökkel, ropogós libacomb tejfölös-sajtos krumplival, libamell erdei gombával, vagy libát libával fogyasztani kívánóknak töltött libanyak libazsírban pirított burgonyával, libát kacsával óhajtóknak pedig libacomb kacsacombbal és házi savanyúsággal. ….

A liba az élet

A libának nem csak a húsát használhatjuk, ott van még a tolla és a csontja is. A tollával régen kódexeket is írtak, ezért a legtöbb ókori nép nagy tiszteletben tartotta az állatot. Ha írás után nyugovóra térünk, a párnánkban is megtalálhatjuk a fehér pihéket, melyeket egykoron szorgos kezek tépkedtek le a száráról, s közben jókat cseverésztek, viccelődtek. Csontjából pedig jósoltak: a fehér, hosszú libacsont havas, a rövid, barna pedig sáros telet jövendölt. Tojása az ókori Egyiptomban az élet jelképe volt; sőt, a világot személyesen ő tojta. Kínában a liba a házastársi hűség szimbóluma; erre utalhat a vicc is, melyben a sírig hűséges feleség a mennybe kerülve szárnyakat kap, de nem azért, mert angyal, hanem, mert egy liba. Más értelmezések szerint a liba mint madár lélekszimbólum; megint máshol egyenesen az ördögtől elcsábított lelket jelképezi. A görög mitológiában Aphrodité madara volt. A libát magunkon is megtalálhatjuk, ha fázunk (libabőr), és ha a lábunk nem teljesen a kívánt formával rendelkezik (lúdtalp).

Libával álmodunk

Láthatjuk tehát, hogy a liba egész életünket behálózza; még akkor sem hagy békén, mikor elalszunk – mondjuk, lúdtollal töltött párnán fekve mire is számít az ember… Libával álmodni Krúdy Álmoskönyve szerint sok mindent jelenthet. Ha csak úgy simán egy liba jelenik meg álmunkban, az szószátyárságra utal. Ha egy gúnárral találkozunk, mely meg akar támadni, az csábítást jelöl.
Lúdhúst enni: jó. (Ezek szerint lúdhúst nem enni: rossz.) A repülő liba messzi utazást, a libaölés örökséget, a libavásár nevetségessé válást, a libatoll gúnyt, a libaláb hideg időt (Tényleg van olyan, aki libalábbal álmodik? Libával álmodni már magában is, de csak egy lábbal meg pláne.), a sok liba pedig sok hiábavalóságot jelent.

Liba az udvaron

Ha felébredtünk libás álmunkból, az álom hamar kimegy a szemünkből, de a liba ott marad. Menjünk ki a baromfiudvarba, és etessük meg szépen. A háziludat a babilóniaiaknak köszönhetjük, akik időszámításunk előtt 4000 körül kezdtek el a vadlúd háziasításával foglalkozni. Egyiptomban időszámításunk előtt 2800-ban már tenyésztettek és hizlaltak libákat. A házilúd (Anser anser domestica) őse, a nyári lúd (Anser anser) élettere Izland és az Amur-folyó között volt, vonulása során az északi félteke nagyobb részén megtalálhattuk, hazánkban februártól novemberig szállt meg. A háziasítás során a liba teste nagyobb lett, felül és alul szélesebbé és laposabbá vált. Magyarországon már a 11-12. században elterjedt volt; a ludak után egyházi tizedet is kellett teljesíteni. Kialakult a magyar lúd, melynek mára több fajtája létezik: lévai, makói, kisalföldi, balatoni és szegedi. A házilúd igénytelen, gyorsan növő, jól tollasodó fajta; húsa puha, mája nagy, évente átlagosan tizenöt tojást tojik. Ez nem túl sok; de ha belegondolunk, hogy a világot is ő tojta, úgy már egész más. A köznyelv a liba és a lúd szavakat szinonimaként használja; a szaknyelv szerint azonban a ludak fiatal, tíz-tizenkét hetes kornál nem idősebb szaporulatát hívják libának.

A liba mint sztár

Libákat nem csak az udvarunkon találnunk, hanem szánkban és nyelvünkben is. Az ételeket már részleteztük; jöjjenek hát a leírt libák. Szólásainkban is feltűnik e tollas lény: Ha lúd, legyen kövér. (Mi tagadás, ez erősen diszkriminatív a karcsú ludakkal szemben.) Itt van a Sok lúd disznót győz. is: tehát, a sok kicsi fehér legyőzheti a nagy rózsaszínt; de miért is akarná legyőzni? Kutya-macska „barátságról” már hallottunk, no de a liba-disznó barátság? A libák az irodalmat és a filmvásznat is meghódították. A Lúdas Matyiban csak statisztálnak ugyan, a Vukban már mellékszereplőként részegeskednek; a Nils Holgersson című rajzfilmben pedig övék az egyik főszerep.

Szent Márton, a borász

Márton az új bor bírája is, ilyenkor ugyanis már iható az új bor. A Márton-napi lúdpecsenyés vacsora végén már kiforrott újborral szokás koccintani, ezt hívják Márton poharának.

Márton napján rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert a jószág pusztulását okozta volna. A néphit szerint Márton napján kell lezárni a gazdasági évet. A munkaszerződések eddig a napig szólnak, ekkor hajtják be a jószágot, és ekkor számolnak el a pásztorok. Az utolsó piaci nap is ekkor van az évben.

A püspökfalat és a Márton-napi álmok

A liba húsából szokás volt küldeni a papnak is, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered “püspökfalat” szavunk is.

Magyar hiedelem, hogy aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Aki spicces lesz a bortól Márton-napján, az a következő évben megmenekül a gyomorfájástól és a fejfájástól.