született

1908. január 8.-n született Wass Albert

Wass Albert a magyarságtudat egyik legkiválóbb képviselője, aki kisebbségi sorsában különösen mélyen átélte s átérezte, hogy mit jelent magyarként saját szülőföldjén és birtokain kisemmizettnek, megalázottnak, és majd “elítéltnek” lenni.

Írói munkásságát és emberi nagyságát csak halála után ismerhette meg igazán a hazai közönség, és vált közismertté, közkinccsé.

Erdély szerelmese volt és maradt mindvégig. Témáit onnan merítette és szólaltatta meg olyan ihletettséggel, áhítattal amelyek olvasóit is magával ragadják.

 

Ezen a napon – 251 évvel ezelőtt született Fazekas Mihály

Fazekas Mihály író, költő, botanikus, a Lúdas Matyi írója, a debreceni Füvészkert tervezője.

Fazekas Mihály neve általában fő művét, a Lúdas Matyit idézi fel az olvasók tudatában. Valójában több, mint a Lúdas Matyi költője.

Annak a Debrecenben kivirágzó irodalmi kultúrának, amely a felvilágosodásból vezetett a romantika felé, Csokonai után ő a legjelentékenyebb alakja, és még a hazai tudománytörténetet sem lehet úgy elmondani, hogy kimaradjon belőle Fazekas Mihály, a botanika tudósa, a hazai növénytan tudományának egyik fontos előfutára. De ha történetesen nem ő írja a Lúdas Matyit, és Diószegi Sámuellal nem ő írja meg a Füvészkönyvet, nem nagyszámú versével mégis fontos alakja lenne a XIX. század első negyede hazai költészetének, akit egyben-másban a romantika, majd Petőfi népiessége elindítójának is tekinthetünk.

Nem volt hivatásos költő, a költészetet kulturált emberhez illő passziónak tartotta. Felnőtt élete első felében katona, második felében városi közéleti férfi és természettudós. Ősei vagyontalan katona-nemesek voltak, de a közvetlen elődök már debreceni iparos-polgárok, apja gyógykovács volt, tehát félig iparos, félig fogorvos. Ő maga a híres debreceni Kollégium növendéke.

Irodalom iránt is, természettudomány iránt is korán kezd érdeklődni, mégsem jó tanuló. Hamar izgatni kezdi a kalandos katonaélet, tizenhat évesen felcsap huszárnak. Előbb közlegény, azután sokáig altiszt, hétévi szolgálat után hadnagy, azután főhadnagy. Végigjárja a Habsburgok háborúinak csatatereit, az egyik ujját is elveszti egy ütközetben. Az első években lelkesedik ezért a kalandos életért, és formás csatadalokat is ír. De mennél magasabb a rangja, annál tisztábban lát. Meggyűlöli a háborúzást, szinte pacifista lesz. A francia forradalom seregei ellen harcolva már egyre inkább az ellenfelekkel érez együtt.

A császárhű lovastisztből republikánus felvilágosodott lesz. Világképe egyre tágabb. Közben két borúsan végződő szerelem keseríti az életét. Romániában táborozván beleszeret egy moldvai parasztlányba, Ruszándába. A boldogan induló szerelmet szétzilálja a történelem: a katonákat áthelyezik, búcsúzni kell mindörökre Ruszándától. Azután Franciaországban éri el a nagy szerelem: Ámeli. Ez sem tart sokáig, menni kell tovább. Ettől az emléktől azonban sohase szabadul. Állítólag Ámeli emléke tartja vissza a nősüléstől. Élete keserű agglegénységben telik majd el.

De Ruszánda, majd Ámeli emléke finom hangú szerelmes költővé teszi. A kilencvenes években, kellő szolgálati év után, leszerel, és nyugdíjas főhadnagyként érkezik vissza Debrecenbe, ahol összebarátkozik Földi Jánossal és Csokonaival. Ez a kör ösztönzi benne a költőt. Világlátottabb volt, mint barátai, és sokat tanult azoknak nagyobb műveltségéből. Legtöbb verse a hazaköltözés és Csokonai halála közti esztendőkre esik. Akárcsak barátai, ő is mesterien tud verselni. Őt is megihleti a költészet rokokó könnyedsége, de barátainál is több köze van a nép szegény rétegeihez, katonaként együtt élt a parasztlegényekkel, ismeri gondjaikat. Verseiben a hangvétel is egyre népiesebb. Egyes népdal formájú költeménye már a romantika népdalutánzataira, Kisfaludy Károlyra és Czuczorra emlékeztet, néhány évtizeddel őelőttük. De még antik formájú verseiben is a nép élete tűnik fel újra, hangvétele pedig olyan demokratikus, ami már a reformkorra emlékeztet.

Ezekben az években írja meg első fogalmazásban a Lúdas Matyit. Sajátosan ironikus hangot ad ennek a humoros történetnek, hogy a népi anekdotaszerűen feldolgozott történet a klasszikus eposzok hexameterében szólal meg. Lúdas Matyi harca Döbrögi úr ellen a jobbágy-nemesi küzdelem humoros-szatirikus képlete: a parasztlegény megigazulása a gőgösen ostoba földesúrral szemben. De azért Lúdas Matyi polgár módon elképzelt népi hős: magányos, leleményes harcos, aki egyedül veszi fel a küzdelmet az igazságtalansággal, és furfanggal győz. Döbrögi úr pedig úgy megijed, hogy végül megjavul.

“Az ördög hegedűse”- Niccolo Paganini

1782. október 27-én Genovában született Niccolo Paganini, aki hegedűjátékával egész Európát bámulatba ejtette. A nagyrészt autodidakta módon tanult művész nemcsak zeneszerzéssel és hegedüléssel foglalkozott, hanem szenvedélyes hangszergyűjtő hírében is állt.

Niccolo Paganini, a valaha is élt talán legnagyobb hegedűvirtuóz körül már életében legendák keringtek. Kalandokban bővelkedő élete és hihetetlennek tűnő technika bravúrjai miatt sok kortársa ‘az ördög hegedűsének’ és valamiféle démoni erő birtokosának tartotta.

 

A hegedű, illetve a vonós hangszerek kialakulásának folyamata az őskorig nyúlik vissza. Feltehetőleg a felhúzott íj képezte az első húros hangszerek egyikét, amelyet a megfeszítés változtatásával különböző magasságú hangok képzésére bírtak rá. A fejlődés második állomása az íj eltűnése volt; helyére egy megmunkált nyak és láb került. A rezonáló testet azonban már az emberek maguk állították elő. A húrokat egymás mellé rakták, és a nyakhoz kulcsokkal rögzítették, ami által lehetővé vált a húrok hangolása is. Ez feltehetőleg akkoriban következhetett be, amikor a nomád halászó és pásztorkodó népek letelepedtek és áttértek a földművelésre, majd a kézműiparra.

A hegedű először Észak-Itáliában bukkant fel, a 16. század közepén. Annak ellenére, hogy a hangszerek nagy része azóta elpusztult, festményekről ismerjük az akkori „hegedűket”. Ezek nagy része csak három húrt tartalmazott. A hegedű megalkotói valószínűleg három forrásból kölcsönöztek ötleteket: a rebektől, amit a 10. század óta használtak (és az arab rebáb hangszer nyomán került be Európába), a fidulától, ill. a lira da bracciótól. Az első pontos leírás Jambe de Fer Zene összegzése című könyvében található, amit 1556-ban adtak ki Lyonban. A hegedű ekkora már Európa-szerte igen elterjedt volt.

Egyes állítások szerint az első igazi hegedűt Andrea Amati készítette a 16. század első felében a Medici-család részére, akik egy olyan, utcazenélésre is alkalmas hangszert szerettek volna, ami minőségében eléri az akkori legelterjedtebb hangszer, a lant színvonalát. Amati eredetileg csak pengetős hangszerekkel (liuto, azaz lant – innen származik az olasz hegedűkészítők mai neve – liutaio – is) foglalkozott, és csak abban az időben kísérletezett gambák építésével. Mivel a gambák hangja igen szép, de túlságosan gyenge volt, Amati a jövőt egy újfajta, vonóshangszerben látta. A hegedű megjelenése után igen gyorsan elterjedt Európa-szerte. Például az akkori francia uralkodó, IX. Károly egész zenekarnyi hangszert rendelt tőle.

A legrégebbi, még egyben lévő hegedű, ami a „IX. Károly” becenevet viseli, Cremonában készült 1564-ben.

A leghíresebb hegedűkészítő családok: Amati, Guarn(i)eri, Stradivari. Ezenkívül híresek még Jean Baptiste Vuillaume és Steiner munkái.

A hegedűkészítés Magyarországon közel százötven évvel az itáliai hegedűkészítés kialakulása után jelent meg, nagyjából a 17-18. században.

204 évvel ezelőtt született Liszt Ferenc

A romantika fénykorában született Liszt Ferenc, a zeneszerző, aki életének minden mozzanatával igazolta korát. Az eszmények, ideálok és vad zsenik kultuszának idejében, amikor nemzetek születtek nagy, szent forradalmakból, önmagukat hívva életre, világra jött egy csodagyerek, egy géniusz, aki tizenegy évesen elbűvölte a magyar főurakat, Beethovent, aztán egész Bécset, Pestet, Londont és végül Párizst, s hamarosan Mozart reinkarnációjaként kezdték őt emlegetni.

Liszt azonban nem „cirkuszi mutatványos“ volt. A fiatal zongorista egyre inkább megtalálta saját hangját, s a kis virtuózból ragyogó művész lett – élete és műve tükörképe a romantikának. Magas volt, vékony, szőke és szép, finom, elegáns és művelt. Korának sztárja, aki bejárta egész Európát, élt Bécsben, Párizsban, Weimarban, Rómában, a korabeli szellemi élet minden fontos városában, ünnepelt és elismert szerző, zongorista, karmester. Nagylelkű mecénás, a szegény rétegek támogatója, a művészetek pártfogója, az igazi tehetségek felkarolója, George Sand, Chopin, Wagner barátja. Nagy szerelmek megélője – ahogy az egy 19. századi, romantikus művészhez illik – előbb Marie d’Angoult-lal, majd Carolyne von Wittgensteinnel. Egy ember, aki, bár nem tudott magyarul, mégis magyarnak vallotta magát – s tett is eleget hazájáért. Minden tekintetben olyan, amilyennek egy 19. századi igazán nagy jellemnek lennie kell.

Zsenialitását pedig senki nem vonja kétségbe. Közel ezernégyszáz művet hagyott hátra, ünnepelt volt saját idejében, s hatása a mai napig mit sem csökkent.

Ezen a napon történt

1813. október 10-én született Giuseppe Verdi.

Verdi élete gyakorlatilag egyet jelent a tizenkilencedik századéval: romantika, forradalmak és forradalmiság – és kronológiailag is ő maga volt saját évszázada: 1813-tól 1901-ig élt.
1813-ban született egy Párma közelében lévő kis faluban, Le Romcoléban. Szülei szegény sorsú parasztemberek, apja kis vendégfogadóból tartja fenn magát és családját. Pártfogója Antonio Barezzi, akinek a segítsége révén kerül Milánóba, hogy itt folytassa zenei tanulmányait. A Konzervatóriumba nem veszik fel (a zenetörténet kedves játéka, hogy ezt a műintézetet azóta Conservatorio Giuseppe Verdinek nevezik), talál viszont egy lelkes magántanárt, maestro Lavignát. Megházasodik, jóakarójának leányát, Margherita Barezzit veszi feleségül, s két gyermekük születik.

Élete első felében nagy hatással vannak rá Rossini, Bellini, Donizetti művei, zenei ízlését ezek formálják. Első operája az “Oberto” szép sikert arat a Milánói Scala színpadán, de a következő, a “Pünkösdi királyság” megbukik. (Ebben nagymértékben közrejátszik az a tragédia, amely Verdi számára szörnyű megrázkódtatást jelentett: felesége és 2 gyermeke hirtelen meghal.

1842-ben azonban már országos sikert könyvelhet el magának a “Nabucco” c. operájával. A szövegkönyv és a zene nem is a “hallgatósághoz”, hanem az olasz nemzethez szólt. A babiloni füzek alatt gyászoló zsidók a rabláncra fűzött olasz hazafiak bánatát jelképezték, és mindazokét, akik az egységes, szabad Itáliáról álmodoztak. A milánói Scala körül a kirakatok megteltek Verdi-kalappal, Verdi-nyakkendővel és ezernyi emléktárggyal, ami a Nabucco zeneköltőjére emlékeztetett. Ilyen zenei-politikai telitalálat volt a Lombardok is, majd az Ernani következett.

Rendkívül termékeny zeneszerző, közel 30 operát írt. Művészetének nagyságát erősíti önzetlen segítőkészsége. Hatalmas birtokait, melyeket műveinek jövedelméből vett, arra használja, hogy nincsteleneknek munkát adjon. Birtokát mintagazdasággá fejleszti, és oktatja a parasztokat: hogyan kell termővé tenni a nehezen műveltető köves földet. Saját pénzén fegyvereket vásárol, mellyel az egységes olasz államért folytatott harcot támogatja. Kórházakat alapít, s végrendeletében rokkant zenészekre hagyja vagyonát.

Fontos közéleti tevékenységet is folytat, előbb képviselő a Parlamentben, majd 1874-ben szenátorrá nevezik ki. Egész művészetével aktív részt vállalt nemzete polgári átalakulásáért folytatott küzdelemben.

1901 január 27-én halt meg, 88 éves korában. Temetése órájában megbénult az egész ország. Becsuktak az üzletek, pár pillanatra megálltak a gépek az üzemekben, nyílt sínen vesztegeltek a vonatok. Itália szívverése egy pillanatra megállt, hogy méltón sirassa a zeneszerzőt, a hazafit, a tiszta lelkű embert, az örökkön megújuló alkotó művészt, aki Itália legtisztább, legnemesebb vonásait egyesítette magában. A nemzet halottja volt.

Ezen a napon született Szent László magyar király

1046. június 27-én született Szent László magyar király (ur. 1077-1095), a középkori lovagi eszményt megtestesítő uralkodó, aki 18 éves országlása során kiemelkedőt alkotott a törvényhozás, az egyházszervezés és a hadászat terén is.

Mind a mai napig egyik legjelentősebb királyunkként tartjuk őt számon, emlékét számos szobor és intézménynév őrzi.

szl

A köztiszteletben álló királyt Somogyváron, majd 1113 körül Váradon helyezték végső nyugalomra, sírja utóbb számos csoda színhelye és zarándokhely lett. 1192-ben III. Béla – pápai jóváhagyással – szentté avatta neves elődjét, ereklyéinek pedig hermát készíttetett, melynek utódja ma Győrben található meg. Szent László halála után elsősorban törvényeivel, pogányok elleni hőstetteivel, hatalmas testi erejével és erényeivel maradt meg a magyarság tudatában. Kanonizációja után harcos szentként emlékeztek meg róla, kultusza a lovagi eszmény Anjou-kori hódításával pedig tovább árnyalta alakját.

 Népi hiedelmek

Szent László király a kunok elé aranypénzt dobott, amelyek lefoglalták az üldözőket, de a pénzek lapos kavicsokká változtak, ezeket nevezik Szent László pénzének. Lova patkója nyomán gyógyízek fakadtak, amelyek ma fürdők. A király nyilát kilőve eltalált egy növényt, amelyet Szent László füve néven ma is gyógynövényként használnak.