tél

Hóesés – megérkezett a tél

Az Országos Meteorológiai Szolgálat négyféle figyelmeztetést is kiadott szombatra:

  • négy északnyugati megyére havazás,
  • három északnyugati megyére hófuvás,
  • három északnyugati és két északkeleti megyére széllökés
  • a déli országrészre eső miatt.

A hópihe története a levegőben lévő vízpárával kezdődik. A tengerek, tavak, folyók párolgása, a növények párologtatása során vízgőz kerül a levegőbe, amely a magasan fekvő, hideg légrétegekbe érve kicsapódik – a vízmolekulák, parányi vízcseppecskéket formálva, hozzátapadnak a levegőben szálló porszemcsékhez. E kicsiny cseppecskék sokasága a felhő.

Télen, amikor a légrétegek hűlni kezdenek, a cseppecskék némelyike jégkristállyá fagy. A parányi jégdarabok környezetében a vízpára kifagy a jégkristály felszínén. Egyre több és több vízmolekula tapad a kristály felületére, amely csak hízik és hízik. Így növekszik a hópehely. Végül annyira megduzzad, hogy a súlya lehúzza, és csapadék formájában a földre hull.

A hópehely növekedése önmagában is érdekes természeti jelenség, azonban több annál: a hókristály a legegyszerűbb képviselője az önszerveződő rendszereknek. Sejtjeink növekednek, osztódnak és bonyolult szervekké állnak össze. A folyók vékony erecskékként indulnak, összefolynak, elágaznak, s végül behálózzák a szárazföldek szövetét. Az univerzum anyaga bolygókat, csillagokat, galaxisokat formál, melyek a távolságskála összes hozzáférhető szintjén, nagyon hasonló mintázatot alkotva töltik ki a világegyetemet. E rendszereknek közös jellemzője, hogy központi elem és külső tervezettség nélkül, pusztán lokális kölcsönhatások eredményeképpen jönnek létre, és egyfajta koherens, globális, gyakran fraktálszerű mintázatot formálnak meg, amely esetenként bonyolult feladatokat képes ellátni. Pontosan ilyen a hópehely is. Növekedésének tanulmányozása talán hozzásegíthet ezeknek az rejtélyes, univerzális mechanizmusoknak a jobb megértéséhez.

Mert kétségkívül van valami rejtélyes abban, ahogyan ez a bonyolult, szimmetrikus tünemény, a hópehely, egyszercsak spontán módon megformálódik a “semmiből”.

forrás:

/Gömöri Márton/

Hópehely, ónos eső, hideg

A hópihe története a levegőben lévő vízpárával kezdődik. A tengerek, tavak, folyók párolgása, a növények párologtatása során vízgőz kerül a levegőbe, amely a magasan fekvő, hideg légrétegekbe érve kicsapódik – a vízmolekulák, parányi vízcseppecskéket formálva, hozzátapadnak a levegőben szálló porszemcsékhez. E kicsiny cseppecskék sokasága a felhő.

Télen, amikor a légrétegek hűlni kezdenek, a cseppecskék némelyike jégkristállyá fagy. A parányi jégdarabok környezetében a vízpára kifagy a jégkristály felszínén. Egyre több és több vízmolekula tapad a kristály felületére, amely csak hízik és hízik. Így növekszik a hópehely. Végül annyira megduzzad, hogy a súlya lehúzza, és csapadék formájában a földre hull.
Az ónos eső tipikusan téli melegfront átvonulásával keletkezhet.

Akkor alakul ki, amikor viszonylag meleg, páradús levegő érkezik a magasban, a felszín közelében azonban fagypont alatti a hőmérséklet. Ekkor a felhőből a csapadék eső formájában kezd kihullani, a hidegebb levegőbe érve a felszín felé közeledve túlhűl (0 fok alatti hőmérsékletű lesz). Ez a túlhűlt levegő a felszínnek, fáknak, vezetékeknek ütközve azonnal megfagy: ez a rettegett jégpáncél, amelyen sem autóval, sem gyalogosan nem lehet biztonságosan közlekedni.

A túlhűlés (azaz a víz 0 fok alá hűl, de nem fagy meg) azért következhet be, mert a különálló vízcseppek másként viselkednek hűléskor, mint egy vödör víz, és a 0 fokot elérve nem szilárdulnak meg.

Az ónos eső neve beszédes. Ehhez persze tudni kell arról, hogy létezik egy technika, az úgynevezett ónozás. Különböző tárgyakat díszítenek ezzel a módszerrel, fényessé teszik azok felületét. Megolvasztják az ónt, a kívánt felületen szétfuttatják, így vékony réteget képez a tárgy felületén. A talajon megfagyott eső képez ehhez hasonló vékony réteget.

Kezdetben teljesen azonos a közönséges esővel. Amikor leér a talajra, akkor történnek érdekes dolgok. Ónos eső kialakulásához a legfontosabb tényező az, hogy a felszín fagypont alatti hőmérsékletű legyen. Az ott található növények, tárgyak szintén fagypont alatti hőmérsékletűek. Óhatatlanul ki kell fagynia, ki kell csapódnia az esőnek, bár nem kell, hogy nagyon nagy legyen a fagy.

Az ónos eső tipikusan téli melegfront átvonulásával keletkezhet.

Ez a túlhűlt levegő a felszínnek, fáknak, vezetékeknek ütközve azonnal megfagy: ez a rettegett jégpáncél, amelyen sem autóval, sem gyalogosan nem lehet biztonságosan közlekedni.

A túlhűlés (azaz a víz 0 fok alá hűl, de nem fagy meg) azért következhet be, mert a különálló vízcseppek másként viselkednek hűléskor, mint egy vödör víz, és a 0 fokot elérve nem szilárdulnak meg

Kalendárium

A régi korok otthonaiban a csöndes téli esték legfőbb olvasnivalója volt a hasznos információkkal teli kalendárium.

A természet körfolyama, a tavaszújulás és őszi érettség, nyári gazdagság és téli visszavonulás – ez a ritmikus váltakozás és nyomában a növényzet kibontakozása, a Nap járásának eredménye, amely az ember mindennapjait, ünnepeit, munkáját, a gazdasági élet alakulását meghatározta. Az esztendőt az ember mindig kultikus egésznek érezte, de az idő tagolásának igénye egyre inkább erősebbé vált a szabályos ismétlődések felismerésével, a kozmikus rend megértésének igényével együtt. S ennek a tagolásnak megjelenítésére a kalendárium megszerkesztése mutatkozott nagyszerű lehetőségnek.

Az első, igazán magyar szellemiségű kalendárium, a Lőcsei Kalendárium 1626-ban készült. 116 éven át országos nevezetességnek számított, és szállóigévé vált: „Ez is a lőcsei kalendáriumból való.” A magyar nyelvű kiadása 1626-ban indult meg, és 1741-ig majdnem minden évben megjelent. A lőcsei kalendáriumot hosszú időn keresztül a Neubarth (Neupart) család tagjai készítették.

A lőcsei kalendáriumok annyira el voltak terjedve, hogy sok más városban is utána nyomtatták. Ezt a hagyományt követte aztán a későbbi századokban készült naptárak klasszikus négyes tagolása is. Az első rész a hónapok, napok jegyzékét tartalmazta, rendszerint a névnapok, ünnepek, egyházi jeles napok felsorolásával, felekezetek szerint. A második rész az országos állat- és kirakodóvásárok helyét és idejét tartalmazta. A harmadik részben a Nap, a Hold járásával kapcsolatos információk, a tavasz, nyár, ősz, tél kezdetek meghatározása, és természetesen a tennivalók felsorolása, a kertben, az állatok körül, a befőzés során, a konyhakerti növények téli tárolása, kártevők elleni védekezés stb.

A negyedik rész pedig az előző esztendő nagyobb, országos eseményeit idézte meg.

Ma már, mint információ-szerző forrás és mint „hangulati tényező” a hagyományos kalendárium jelentősége csökkent, hiszen azokat az ismereteket, melyek révén korábban oly népszerűek voltak a naptárak, ma könnyebben, gyorsabban és olcsóbban meg lehet szerezni rádió, tv, internet segítségével. Ugyanakkor mégis elég sok szakterületnek van önálló naptáras kiadványa, mint: különböző mezőgazdasági ágazatok, vallási közösségek, különféle művészeti csoportok, kulturális intézmények, múzeumok. Aztán van például rejtvényfejtők kalendáriuma, de létezik koncertkalendárium is. És mint egy egész évre szóló kézikönyv speciális információkkal szolgál a téma iránt érdeklődők számára. Szerencsére sok helyen érezhető a törekvés, hogy a hagyományos ismereteket, a népi megfigyeléseket, a jeles napokhoz, ünnepekhez kapcsolódó fogalmakat, szokásokat továbbörökítsék ezek a kiadványok.

 

A ma emberének vannak már szörnyűségesebb időkelepcéi: a határidőnapló, a mobiltelefon, az internet, és persze a televízió több száz csatornával, amely mind-mind leköti, meghatározza, szétforgácsolja, elaprózza, elfecsérli és vesztegeti idejét. Egyéni habitus, törekvés, családi hagyományból eredő szokás, hogy az idővel, mint az élet szövetével hogyan bánunk.

De hogy is van ez: az idő van kelepcében, vagy az ember?

/ Forrás: Tóth Katalin régi korok/