Ezen a napon történt – Erkel Ferenc

122 évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Erkel Ferenc  zeneszerző, a nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz megzenésítője.

erkel

Erkel József tanító és egyházi karnagy gyermekeként született a 19. század második évtizedének kezdetén, Gyulán. Nagyváradon és Pozsonyban tanult. Zenei tanítómestere a kiváló képzettségű pozsonyi muzsikus, Klein Henrik volt.
Alig múlt 17 éves, amikor házi zenetanárnak Kolozsvárra szerződik, ahol később kapcsolatba került Ruzitska Györggyel, Erdély korabeli zenei életének egyik meghatározó alakjával. Zenei pályája mint zongoraművész kezdődött, mindamellett már ekkor is vezényelt alkalmanként és a zeneszerzéssel is megpróbálkozott. 1834-ben mutatkozott be Pesten először, alig egy évvel később fel is költözik, és Pesten telepedik le.
Két éven át a Pesti Városi Német Színháznál, valamint a Budai Magyar Színjátszó Társaságnál vezényel karnagyként. 1837-ben a Nemzeti Színház elődjéhez, a Pesti Magyar Színházhoz szerződik, első karmesteri minőségben. Karmesterként itt mintegy három évtizeden át zenei vezető és a szellemi élet irányítója volt. Aktív kapcsolatba került a színházzal is, ami a zeneszerzői érdeklődését is a színpad felé irányította. 1840-ben mutatták be az első operáját a Bátori Máriát. A szövegkönyv szerzője már ekkor is az az Egressy Béni volt, aki egészen 1851-es haláláig hasznos segítőtársa volt Erkelnek az operaszerzői munkájában.
1844-ben mutatták be a Hunyadi László című történelmi operát, később megnyeri a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére kihirdetett pályázatot is.

Erkel Ferenc szerzeménye azóta is a Magyar Nemzet és a Magyar Köztársaság Himnusza .

him

Nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera, mint műfaj megteremtése,rendkívül sokat tett a főváros zenei életének felvirágoztatásáért. 1875-ben közreműködött a Zeneakadémia megalakításánál, főzeneigazgatója lett az 1884-ben megnyílt Operaháznak, mindemellett nemzetközi hírű sakkozó is volt.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

húsz − 1 =