Ezen a napon történt

102 évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Klösz György, aki nem csupán a magyarországi városfotózás úttörője volt, hanem egyik máig legjelentősebb alakja.
A németországi Darmstadtban született, eredetileg Johann Justus Georg Kloess néven, majd ideházasodott, magyarrá lett, és rengeteget tett a hazánkért.

Gyógyszerészeti, vegyészeti és fényképészeti tanulmányai után Bécsben kezdte pályáját, majd 1867-ban, az osztrák-magyar kiegyezés évében költözött Pestre, ahol fényírdát nyitott. Már ismert városfotós volt, amikor 1873-ban meghívást kapott a bécsi világkiállításra, így rövidesen a Bécsi Fotóművészek Szövetsége is a tagjai közé választotta.  A későbbiekben echós szekerén – amit sötétkamraként is használt – körbeutazta az országot, hogy vidéki kastélyokat fotózzon, megörökítette többek között Kossuth Lajos gyászmenetét, a milleniumi földalatti vasút építését, az első villamosokat, illetve a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének alelnöke lett. Gazdag pályája során nemcsak a kiegyezés utáni Magyarországot, hanem a Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítése utáni főváros fejlődését is végigfényképezte.  “Klösz fotói nélkülözhetetlen kordokumentumok, a korabeli Budapestet jórészt az ő képein keresztül ismerjük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

17 − 11 =