Fűszerek

fuszerek-az-asztalon
A gasztronómia sokszínűsége és a gazdag fűszerkínálat ma már annyira természetes számunkra, hogy az ínycsiklandozó pikáns ízek kapcsán nem is jut feltétlenül eszünkbe, hogy e fűszerek múltja nem csak az ízek, illatok és gasztronómia világában gyökerezik, de a világ- és földrajztörténelem kapuját is feltárja előttünk.

Csodálatos világa van a nemes fűszereknek, melyeknek jó része a gyógynövények közé tartozik.

Ma már elképzelni sem könnyű, hogy egykoron az Európában élő nemzetek a ma természetesnek vett borsot, fahéjat, gyömbért, szegfűszeget, szerecsendiót nem is ismerték, mint ahogy az a gondolat is kissé nehézkes lehet számunkra, hogy volt idő, amikor a fűszerek beszerzéséért egyes kalandkeresők hosszú és veszedelmes felfedező utakra vállalkoztak, míg mások súlyos, véres háborúkat vívtak értük.

Az áhított fűszerek megléte pedig nem csak a kereskedők személyes jólétét, de egész országok felvirágzásának lehetőségét is jelentették, minek közvetett velejárója a szellemi élet, a tudomány, az irodalom és a művészetek fejlődése volt. A fűszer birtoklása az ókorban határozottan a gazdagság forrásának számított, és azt sem túlzás állítani, hogy a középkor sötétségéből épp a fűszerek vezettek át bennünket az újkor világosságába.
Akkor pedig már az sem lehet meglepő, hogy nem csupán ételek fűszerezésre, de a lakosság gyógyításra is használták, mágikus jelentőséget tulajdonítva nekik, sőt, azt is állítva, hogy a keleti fűszerek érzékeny teremtmények, melyekkel csak az tud igazán bánni, aki ismeri tüzes, titokzatos lelküket.

Az egyiptomiak már az i.e. 2. évezredben ismerni vélték titokzatos lelküket, mivel gyógynövényeik mellett fűszereket is használtak a különféle betegségek gyógyítására, Hérodotosztól pedig tudjuk, hogy a halottak mumifikálásánál is – a holt testüreg „átfüstölésére” – használtak mirhát, ánizst, majorannát, ceyloni fahéjat és római köményt, az egyéb titkos adalékok mellett.

A rómaiak még boraik készítéséhez is igénybe vették, de használták lámpaolajak, parfümök készítéséhez, füstölők előállítására is. E különleges növények titokzatosságukkal, csábító illatukkal és aromájukkal úgy elbűvölték az embereket, hogy a – gyakran halálbüntetéssel járó – hamisításuknak és lopásuknak sem tudtak ellenállni. (A XV. századi Nünbergben pl. nyilvános megégetés járt a sáfrány hamisításáért, és még háromszáz évvel később is teljes vagyonelkobzással és több évi kényszermunkával sújtották az ilyen bűnösöket.)

A véreskezű Néró pedig épp azzal tudta elnyerni a nép jóindulatát császárrá választásához, hogy – az addig kizárólag csak a nemesek konyháiban megtalálható – sáfránnyal ültette be Róma utcáit. De sáfránnyal színezték például hivatalos okirataikat is, hogy azok szebbek és illatosabbak legyenek.

Hasonlóan nagy becsben tartották az akkoriban ritkaságszámba menő borsot is, és aki akkoriban anyagi javaival akart dicsekedni, nem is volt más teendője, mint vendégeinek néhány szem egész borsot feltálaltatni desszert gyanánt. A borsnak varázserőt is tulajdonítottak, mert elűzte a tehetős polgárok nátháját. (Azért csak az övékét, mert kizárólag ez a réteg férhetett hozzá a kincshez.)

Hasonló módon volt mágikus a fahéj és a gyömbér is, melyek a szerelmi vágyak keltésében fejtették ki jótékony hatásukat, míg a szegfűszeg a hűtlen szeretőt térítette jobb belátásra, s vissza, epekedő kedveséhez. (A szegfűszeg gyógyító hatásának kárát pedig a franciaországi Toulouse városában élő kuruzslók látták 1630-ban, miután néhány lakost azzal a főzettel mentettek meg a hónapok óta dúló pestisjárványtól, melyet az arra járt kereskedőktől lopott szegfűszegekből készítettek. Miután titkukra fény derült, a felháborodott lakosok hála helyett bitófára juttatták őket. )
S bár Európa sem szégyenkezhetett fűszereivel, igazi kincsnek mégis azok a messzi földekről érkezettek számítottak, melyeket keleti, arab kereskedők ismertettek meg Európával az ókor második felében. A leggyakrabban Indiából és Kínából származó fűszereket tevekaravánokkal szállították az ázsiai síkságon keresztül a Perzsa-öbölig, ahol az arab kereskedők továbbadásával juttatták tovább a Földközi-tenger környékén élő görögökhöz és rómaiakhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

három × 4 =