Egyéb

A bonsai – ősi kertművészet

Csao Cseng (szül: 259), apja halála után 13 évesen trónra került Kínában. Kr.e. 221-ben egyesítette az országot és Csin Si Huang Ti – nek neveztette magát. A pompakedvelő császár növényeit palotáról palotára vitette utazásai során.

Valószínű így alakulhatott ki a tálba, illetve tartóedénybe ültetett bonsai fa története. Japánban a VI. századtól kínai buddhista szerzetesek kezdték el a buddhizmust terjeszteni és kultikus tárgyként apró növényeket, mini bonsaiokat vittek magukkal. Japánból származik a bonsai szó eredete is, amely két japán szóból áll: “bon” lapos edényt, míg a “sai” növényt jelent, de a kifejezés ennél jóval összetettebb, ugyanis magába foglalja a természetes hatás és a művészi kifejezés egységét is.

 

Kapcsolódó kép

Egy régi legenda szerint Csiang feng varázsló a kertekben kialakított tájak mágikus erejét azzal gazdagította, hogy a hegyekkel, fákkal, folyókkal, házakkal, emberekkel és állatokkal együtt olyan kicsivé varázsolta őket, hogy egy tálban is elfértek. Talán ez lehetett a penjing művészet kezdete.

Gondolatok – a remény

remény olyan, mint a levegővétel, észre se vesszük, annyira hozzánk tartozik. De nagyon érzékenyek vagyunk a hiányára.

A remény energiát ad, életben tartja a változásba vetett hitet. Gyakran nem tudjuk, honnan van bennünk a remény,és mi tartja életben, azt viszont nagyon is érezzük, hogy fenntart és éltet minket.Így tartja a mondás is: addig élünk, amíg tudunk reménykedni.A remény érzése létezésünk alapjával van kapcsolatban: aki remél, az vár még valami jót az élettől. A remény az egyik legalapvetőbb pozitív érzelem.

A magabiztos remény azt mondja, meglesz, sikerülni fog, mert képes vagyok rá. Ezt a reményt a felnőtt öntudat táplálja, és nagy szükségünk van rá az élet forgatagában. Az élet kikeülhetelen tapasztalata azonban az, hogy a magabiztos remény is csalódhat. Vannak helyzetek,amikor kicsinek,gyengének érezzük magunkat az élet hatalmas erőivel szemben. Ha meghalljuk a hangját, ilyenkor szólal meg a létezés reménye.

Ma van az Állatok Világnapja

Minden évben október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapjáts7301568a  . Ez a nap Assisi Szent Ferenc halálának napja. A rendalapító Szent Ferenc az állatok védőszentje, a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük (főleg a madarakkal).

Az Állatok Világnapját 1931-ben Olaszországban hívták életre, s 1991 óta ünnepeljük hazánkban is.
A kezdeményezés célja a vadon élő állatok pusztulásának megfékezése volt, mára minden állat védelmének fontosságáról szól ez a nap. Az Állatok Világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

A háromkirályok ajándéka -arany, tömjén, mirha

Az arany latin neve Aurum, és a vegyjele ennek alapján Au. Jellegzetesen sárga nemesfém, amely a periódusos rendszer 79. elemét alkotja.

Az arany a természetben elemi állapotban fordul elő. Főként a savanyú, kvarcban gazdag kőzetek (gránit, granodiorit, riolit, dácit) teléreiben lehet rátalálni.

A középkorban és a korai újkorban számos alkimista kísérletezett azzal, hogy létrehozza a “bölcsek kövét”, amelynek segítségével ólomból színaranyat állíthassanak elő, ez azonban lehetetlennek bizonyult.

Mindezek ellenére az arany, mint a legtartósabbnak bizonyult fém, mindig kiemelt szerepet játszott a legkülönfélébb társadalmak életében. Mivel korán megtapasztalták, hogy még a legtöményebb sósavban, kénsavban és salétromsavban sem oldódik, „a nemesfémek királya” nevet kapta. Később megtalálták azt az elegyet, amelyben feloldódik: a királyvizet, amely a tömény sósav és tömény salétromsav 3:1 arányú elegyében keletkező nitrozil-klorid, de az arany jelentőségét ez sem csökkentette.

Mivel az arany tiszta állapotban jól formálható, lágy fém, amelyből akár 0,0001 mm vékony fólia (aranyfüst) is készíthető, ezért rendkívül sok helyen és módon lehet felhasználni, a gyógyítástól az ételek díszítésén át az ékszerekig. Ez utóbbi területén a különböző fémekkel készített ötvözeteit használják. A leggyakrabban azonban a kincsfelhalmozásban és a pénzforgalomban van szerepe. A középkorban egyebek közt Magyarországon is az arany volt a legfontosabb fizetőeszköz, magának a pénznemnek a neve is az „arany” volt, amely elé gyakran odatették jelzőként a bányászása vagy a pénzverde helyének nevét: pl. körmöci vagy selmecbányai arany.

Az ókori kultúrákban az aranyat, mint a tökéletesség, a fensőbbség, a csillogás, az uralkodás és a maradandóság képviselőjét, gyakran a Nappal kapcsolták össze.

Egyiptomban Ré napisten uralkodott, a görög mitológiában Apollónhoz kapcsolódva a Napból eredő fény és az ahhoz hasonlító tudást szimbolizálta az arany. Becsben tartását az „aranykor” és az „arany középút” kifejezések is jelzik. Az ókorban felfedezett, egyik fontos geometriai arányosság, az aszimmetria legharmonikusabb megjelenése, az aranymetszés is erről a fémről kapta a nevét.

A tömjén az egykor indiai eredetűnek tartott, valójában a mai Jemen, Szaúd-Arábia és Etiópia keleti – észak-keleti sávjában honos fás növények, a boswellia-neműek gyantája, amelyhez a kéreg fölvágásával lehet hozzájutni. A gyanta szemcsés, halványsárga-vöröses, illóolajat is tartalmazó anyag. Ha parázson elégetik, egyenesen fölfelé szálló és kellemes illatú füstöt ad, ezért is használják a templomokban, a füstölőkben. A fűszerkereskedésbe már a rómaiak idején is beletartozott, hiszen részben a kábító, részben a fájdalomcsillapító hatása miatt hamar közkedveltté vált. Az ószövetségi Isten azonban – éppen az alkoholhoz hasonló hatása miatt – szigorú, részletes törvényekkel írta elő a tömjén használatát, megszabva, hogy csak istentiszteleti célokra szabad használni, élvezeti célokra nem. Ezért elsősorban az állat-, majd az ételáldozatokhoz használták, mint az ég felé szálló lélek hordozóját vagy szimbolizálóját. A tömjén más helyzetekben a lelki vigaszt, a lélek betegségeinek gyógyszerét is jelenthette.

A mirha szintén egy növény, a mirhafa mézgája, amelyhez az ágak bemetszésével lehet hozzájutni. A mirhafa a balzsamfa-félék családjába tartozó, szomorúfűzre emlékeztető, lecsüngő ágú cserje, amelynek a mai Szaúd-Arábia és Etiópia északi részén volt az őshazája. Nemcsak füstölésre és sebek gyógyítására, hanem balzsamozáshoz is használták a sűrű, gyorsan megszilárduló és kellemes illatú gyantát. Már Nagy Sándor korában is készítettek belőle drága kenőcsöket, s később, a rómaiak korában orvosságnak és a bor érleléséhez is használták.

A mirhát a fertőtlenítő hatása okán ma is többféle betegség gyógyításához használják, de főként a szájnyálkahártya és a torok kezeléséhez. Olaja gyulladásgátló és fájdalomcsillapító anyagokat tartalmaz, és illata ma is a régi korok világát idézi.”

forrás: Háromkirályok ajándéka

Lévai Júlia

Január 6. Vízkereszt

Vízkereszt vagy háromkirályok napja az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig ezen a napon ünnepelték Jézus születésnapját és az évkezdetet is. Ekkor emlékezik meg az egyház a napkeleti bölcsekről és Jézusnak a Jordán vizében történt megkeresztelkedéséről. Ez utóbbi emlékére kezdetben a keleti egyház – a középkortól a nyugati egyház is -, e napon vizet szentel. A szentelt víznek mágikus ereje, gyógyító, gonosz űző, rontást megelőző szerepe volt. E napon nemcsak vizet, hanem tömjént, krétát, sőt egyes helyeken sót is szentelnek. A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés.

 

Január van

A január elnevezés a rómaiak Januarius hónapjából ered, ezt a nevet Janusról (a ianua jelentése ajtó, kapu), a kapuk és a boltívek istenéről kapta. Egyes tudósok szerint Janus minden kezdetnek az istene; a napok, hónapok és az évek, de még az emberi élet kezdetét is neki szentelték. Janust a múltat és a jövendőt egyaránt jól ismerő, jóságos teremtőnek vélték. Elsőként mindig az ő nevét mondták, amikor megszólították isteneiket. Őt tartották Latium első királyának. Janus tanította meg az embereket arra, hogyan építsenek hajót, és hogyan műveljék meg a földet. Ünnepét, az Agóniát, január 9-én ülték meg. A Forum Romanumon épített templomának ajtaja háborúban nyitva, békében zárva volt. Ez utóbbira – Numa Pompilius (i.e. 7. sz.) és Augustus (i.e. 1. sz.) uralkodása között – a történetíró Livius szerint, csak két alkalommal került sor. Az ábrázolásokon Janus kezében kulcsokat tart, ujjainak száma, az év napjainak megfelelően 365, arca két ellenkező irányba néz. Ez a kétarcúsága azzal magyarázható, hogy minden ajtó befelé is visz a házba, meg kifelé is.
Miként általában minden kezdethez, január első napjaihoz is számos időjárási regula kapcsolódik. A britek szerint első három napja kormányozza az első három hónapot. A régi angol népi megfigyelés alapján, amilyen január második napján az időjárás, olyan lesz szeptemberben. Egy másik, még a rómaiak idejéből származó hiedelem azt mondja, hogy ha a kalendák napja (január elseje) nyáriasan napos, május elsejéig télies időjárás várható. A svédek számára pedig a Krisztus születését követő kilencedik nap (január harmadika) használatos időjóslásra, úgy tartják, hogy az e napra jellemző időjárás a következő kilenc hét során is meghatározó lesz.