Tájak, városok

Tájak, városok – Marosvásárhely

Marosvásárhely Erdély középsõ részén fekszik, festõi földrajzi környezetben. Átszeli a Maros folyó, s tölgy és bükk erdõkkel borított dombok veszik körül.

A legkorábbi ismert írásos említés 1332-ból származik, a város a pápai dézsmajegyzékekben Novum Forum Siculorum néven szerepel.
1482-ben Mátyás király aláírása által királyi várossá válik. Később, 1616 április 29-én, Bethlen Gábor, Erdély fejedelme írja alá azt az okiratot, amely által a város szabad királyi város lesz. Neve ekkor változik a régi Székelyvásárhelyrõl Marosvásárhelyre. Századokon át, Marosvásárhely a 6 közül az egyik székely szék, Marosszék fõvárosa. Közben a város helyet ad jó néhány Országgyûlésnek, és több erdélyi fejedelmet itt választanak meg, vagy iktatnak be az erdélyi fejedelmek közül. Az 1571 január 6.-án Marosvásárhelyen tartott Országgyûlésen János Zsigmond Fejedelem jelenlétében és az õ akarata ellenére az országgyûlés megszavazza és kihirdeti a négy keresztény egyház egyenlõségét, a Római Katolikus, Lutheránus, Kálvinista és Unitárius vallás egyenlõségét. A Fejedelem az unitárius egyház kiváltságos szerepe mellett foglalt állást. Ez az esemény európai dimenziókban mérve haladó elõsegítése volt a vallási tolerancia Erdélyben való meghonosításának, amely századokra kifejtette hatását.

2015 augusztus 26-30. között harmadik alkalommal szervezi meg a Marosvásárhelyért Egyesület a Vásárhelyi Forgatagot.

forgatag2015

Ahol biztosan hűvös van

A barlangok általában hegyek mélyén rejtőző vagy oda vezető járatok, melyeket rendszerint a természet maga hoz létre.

A Hang Sơn Đoòng, vagyis a Hegyi folyó barlang egy hatalmas barlang Vietnamban, a Phong Nha – Ke Bang Nemzeti Park területén, az ország középső részén, a Vietnami-hegységben. Nevét a benne található gyors folyású föld alatti folyóról kapta. A barlangot felülről egy keskeny résen át világítja meg a nap, és különlegessége, hogy saját folyója és dzsungele van, és néhol még vékony felhők is kialakulnak benne. A barlang méretei óriásiak, egy negyven emeletes felhőkarcoló is elférne benne, így könnyen lehet, hogy ez a világ legnagyobb barlangja.

De ne menjünk ilyen messzire…Magyarország viszonylag jól el van látva látogatható barlangokkal is, amelyek kellemes menekülést jelentenek a kánikulából.

A Baradla-barlang hazánk legnagyobb és legdíszesebb cseppkőbarlangja.

A tapolcai tavasbarlangban jelenleg mintegy 20 fokban csónakázhatunk a földalatti tavon, egy ugrásra a Balatontól, a szintén Balaton-parti Csodabogyós barlangban pedig egész évben 9,5 fok van.
Abaligeti barlang

A Mecsekben található Abaligeti-barlangot egykor a világ száz csodája közé is beválogatták.

Az Abaligeti-barlang a Mecsek egyik legszebb látnivalója, ugyanakkor leghosszabb patakos barlangja is, melyet 1982-ben fokozottan védett természeti értékké nyilvánítottak.

A Duna-Dráva Nemzeti Park területén található barlang 466 méter kiépített szakaszon látogatható is. Abaligeti-barlangot 2000-ben gyógybarlanggá nyilvánították.

A barlang, az emberi szem számára láthatatlanul, ma is változik. Erről a járat teljes hosszában folyó patak gondoskodik. Klímája, köszönhetően a 97 %-os páratartalmú levegőnek és a benne található gyulladáscsökkentő kalcium-ionoknak a légúti, allergiás és asztmatikus betegségekben szenvedőknek hoz enyhülést.12,6 °C az átlag hőmérséklet a barlangban.


Abaliget nemcsak barlangjáról, hanem a Denevérmúzeumról is híres.

Főként a korábban elterjedt rémtörténeteknek és éjszakai életmódjuknak köszönhetően a denevérek sokak számára félelmet keltő, titokzatos, vérszívó állatok. Természetes élőhelyeik szűkülése és vadászterületeik csökkenése miatt a denevérek száma mára jelentősen megcsappant.

Szerencsére ma már egyre többen vannak azok, akik tudják, hogy a denevérek rovarokkal táplálkoznak és akkor sem fogják a vérünket szívni, ha esetleg tévedésből egy nyári estén berepülnek a nyitott ablakon, a sötétben ultrahangokkal tájékozódnak és téli álmot alszanak és nem kapaszkodnak az emberek hajába, de fontosnak tartjuk, hogy egyre többen megismerjék ezeket a hasznos állatokat.

Miért lógnak a denevérek fejjel lefelé?

“Éjszakánként, a levegőben suhanva, a denevérek rovarok és más apró állatok százait ejtik zsákmányul, nap közben pedig félreeső helyeke, barlangokban, fák odvaiban, padlásokon vagy panelházak üregeiben fejjel lefelé lógva töltik az időt.Jó néhány különböző oka van annak, hogy a denevérek így alszanak. Először is, ez a helyzet ideális számukra a felszálláshoz. Az emlősök közül egyedül a denevérek képesek a repülésre, a madarakkal ellentétben azonban a szárnyuk nem termel akkora felhajtó erőt, hogy a levegőbe tudjanak emelkedni, lábaik pedig nem elég erősek ahhoz, hogy elrugaszkodjanak, vagy nekifussanak és létrejöhessen a felszálláshoz szükséges sebesség. Az egyetlen lehetőség, hogy egy magas helyről leesve kezdik meg a repülést. Fejjel lefelé lógva veszély esetén azonnal el tudnak indulni és nem kell azzal bajlódniuk, hogy felmásszanak a repüléshez szükséges magaslatra. A fejjel lefelé lógó helyzet arra is tökéletesen alkalmas, hogy elrejtse őket a ragadozóktól és egyéb veszélyek elől. Nappal, amikor a legtöbb ragadozó aktív, különösen a madarak, a denevérek olyan helyeket választanak, ahol kevés állat kutat zsákmány után és még kevesebb amelyik képes őket el is érni. Eldugott, sötét helyeken, különösen barlangokban lógva szinte eltűnhetnek a világ elől, amíg újra eljön az este és tökéletes biztonságban pihenhetnek.

A harmadik fontos ok, hogy így szinte egyáltalán nem kell versenyezniük más fajokkal a pihenő helyekért. Mivel a madarak nem tudnak fejjel lefelé lógni, így nem kell attól tartaniuk, hogy azok fészkelő helynek szemelnék ki kedvenc barlangjaikat vagy odúikat.

Tekeredik a rétes

retesImmár 16. alkalommal rendezi meg országhatáron belül és kívül is méltán híres „Rétesfesztiválját” Mesztegnyő község.
/Mesztegnyő Somogy megyében, a Balatontól délre (kb. 20 km) fekszik a 68-as út mellett./

A rétes készítés konyhaművészete szerves része az magyar kultúrának. Az fellelhető írások szerint az eredeti rétes még töltelék nélküli volt, akár 10-12 réteg tésztát is egymásra raktak, aztán darabokra vágva, kemencében sütötték meg, és porcukorral megszórva tálalták. A XVI. század második felében sok tésztarétegből álló süteményt készítettek töltelékkel, amit rétes-bélesnek vagy rétes-tortának hívtak.

Később, az 1700-as években megváltozott a rétes készítésének és sütésének módja. Az asztalon hártyavékonyra húzták ki a tésztát, rárakták a tölteléket, és az abrosszal göngyölték fel a rétestésztát a töltelék körül. Ez volt a húzott tészta, mely akkor volt jó, ha az alatta lévő írást el lehetett olvasni a tésztán keresztül.

A töltelékek lehetősége szinte végtelen. A legkedveltebb az almás, meggyes, mákos, meggyes-mákos, túrós, vaníliás-túrós, barackos-túrós, barackos, szedres, epres, csokis-rizses, gyümölcsös-rizses, káposztás, de van tökös-mákos, élesztős, hajdinás, szilvás, sütőtökös, tökmagos rétes is.
A bécsi almás rétes a világ 100 leghíresebb ételeinek egyike.

A bécsi almás rétes a világ 100 leghíresebb ételeinek egyike.

Medve-tó

A kiterített medvebőrhöz hasonlító Medve-tó két világrekordot is magáénak mondhat. A Medve-tó a legnagyobb heliotermikus tó a világon, és egyedülálló Európában, valamint az egyetlen természetes tó a világon, amelynek keletkezését szinte percnyi pontossággal ismerjük. 1875. május 27-én, 11 óra körül jött létre egy víznyelő természetes eltömődésével. A heliotermikus jelenségét a sós tó fölött átfolyó édesvízréteg üvegházhatása okozza. Legnagyobb mélysége az eldugult víznyelő fölött 17,5 m.

Rendkívül magas sótartalmú vize miatt – mely a nap melegétől akár 70°C-ra is felmelegedhet – méltán nevezik Erdély Holt-tengerének. Az egyedülálló természeti ritkaság és gyógykezelések számtalan betegségre kínálnak gyógyírt. Sikeresen alkalmazható többek között a reumás, nőgyógyászati, gyulladások, ízületi bántalmak, bőrbetegségek és a perifériás idegrendszer megbetegedéseinek kezelésére,valamint a meddőség gyógyítására is.

medvet

Erdélyi fazekasság

A nagybányai edények közül a szilke tökéletes alakja díszítéssel párosulva igazán egyedi látványt nyújt. A sötétbarna alapon fehér, nagyrészt geometrikus jellegű minták szinte hímzésre emlékeztetnek.

nb

A szász kerámiák jellegzetessége a festett, írókázott, illetve a zgrafitó technikával (karcolás) díszített tálak, edények, melyek az erdélyi kerámiák változatosságát és magas színvonalát tükrözik.

A bokály olyan edény, ami elsősorban Erdélyben volt népszerű. Az erdélyi nagy fazekas központokban, mint például Nagyvárad, Kolozsvár, Torda, Zilah, Nagyszeben, Brassó, Szászkézd készítették belőlük a legszebb példányokat.

Külön egységet képeznek a székely bokályok, amik zöld és sárga színezésűek. Ezekből egyes darabok karcolással készülnek és bizánci hatást tükröznek.

A barcasági kerámiák fehér alapon kékkel írókázottak. A nagyméretű besztercei szász tálaknál bizánci és itáliai hatás dominál, ezek sárga, zöld, kék színezésűek és karcolásos technikával készülnek. A vámfalusi tálaknál, tányéroknál szintén bizánci hatás érzékelhető.

barc

Ősi mesterségek – agyagművesség

Az agyagművesség a legősibb mesterségek közé tartozik. Az ember a föld minden táján ősidők óta agyagból edényeket formált, és tűzben kiégette.

A néprajzkutatók véleménye szerint a magyar népi fazekasság olyan gazdag művészeti ágat fejlesztett ki, amely párját ritkítja Európában.

A fazekasság, vagy agyagművesség is a legősibb mesterségek közé tartozik. Feljegyzések szerint szorosan kapcsolódik a földműveléshez, mert az emberek általa találkozhattak a mesterség alapanyagával, az agyaggal. A magyar agyagműveseket először gelencséreknek, majd edényeik után fazekasoknak nevezték.

Kezdetben kézzel formázták meg tárgyaikat, később pedig a koronggal. A honfoglalás kori falvakban cserépüstöt használtak, melynek fala vékony volt, így könnyen átmelegedhetett. A 13. században már szinte mindenhol ismerték a forgó kézikorongot, kétszáz évvel később pedig álló tengelyű, lábbal hajtott korongon dolgoztak a mesterek. Ekkor már ólommázat használtak, mely díszítő és fedő anyag is volt egyben. A szép mívű tányérok és bögrék a szobafalat is díszítették. Színezőanyagként a földfestéket (más néven agyagmázat, öntőföldet) használtak, melyet égetés előtt kentek az edényekre. Az első égetést mázazás előttinek, zsengélésnek nevezik. Díszítettek még például karcolással, nyomhagyással is.

Néhány száz évvel ezelőtt már szinte minden háztartásban megtalálható volt a fazék, a korsó, a csupor és a tál, módosabb családok mázas cserepekből készült kemencét is raktak, melyben vidáman ropogott a tűz. Fazekas termékek még például: kancsó (miskakancsó), tányér, butella (üvegformát utánzó cserépedény, melyben pálinkát vittek magukkal az emberek), lakodalmas fazék, gyertyamártó, kályhacsempe stb.

Hódmezővásárhely nemcsak az Alföld, hanem a magyar fazekasság legjelentősebb központja.

fazMivel fazekasai a termelés egész mennyiségéhez viszonyítva legtöbbet tálból és tányérból készítettek, ezért elsősorban tálasokként emlegetik őket.

A mesterek 1848-ban kaptak céhszabályzatot. A város három különböző részében működtek fazekasok, akikre először a vásárhelyi származású Kiss Lajos hívta fel a figyelmet az I. világháború körüli években. – Az újvárosi fazekasok dolgoztak a három jellegzetes „vásárhelyi” mázzal: a sárgával, a barnával és a zölddel. Egyszerre alkalmazták e színeket ugyanazon az edényen, de ugyanakkor többféle díszítőeljárást is használtak: írókázást, karcolást és absztrakt hatású foltokat. A sárga máz alatt gyakori a fehér földfesték (engobe) anyagú, növényi elemeket tartalmazó díszítmény. Ezt tálakon, tányérokon, butellákon egyaránt fellelhetjük. Erőteljes esztétikai hatásuk van a mázfoltokkal díszített, mázatlan alapú kantáknak. A sárga és a zöld máznak az alkalmazása korán, már a 18. sz. végén fejlett technikai ismeretekről tanúskodik: bizonyítéka ennek az 1798-ból való csalikancsó. E városrészből származnak a százával készített, különféle színű és változatos technikával díszített butellák. A neves mester, Maksa Mihály (1851–1908) művészete is e városrészben bontakozott ki. A Tabán nevű városrész mestereit sárgaedényeseknek mondták, ti. tálaik nagy része sárga mázas volt. A széleit vörös, fekete, írókás díszítménnyel látták el, amelyet az öbölben általában növényi ornamensekből, a szélen pöttyökből, vonalkázásokból alakítottak ki. A két városrész mestereinek stílusát, edényformáit azonban nem szabad mereven elkülönítenünk, hiszen mindkettő egyforma mértékben és jelentőségben jelenti a vásárhelyi stílust. E két városrész stílusától elüt a Csúcs nevű városrész kerámiája, melynek alapszíne a fehér, s erre írókával rajzolták a kobaltkék mázas, növényi elemekből és egyszerűbb vonalkázásból, pöttyözésből komponált díszítményt. Míg az előző városrészek mesterei ref. vallásúak voltak, a csúcsiak r.k.-ok, erre utalnak a csúcsiak által készített szenteltvíztartók is. Az első legkorábbi ismert csúcsi edény egy 1859-ből való madaras butella. Szép számmal készültek itt egyszínű kék mázas butellák is. A tálasok azonban készítettek másfajta edényeket: kancsókat, köcsögöket, bödönöket, bögréket, tintatartókat, fedeles levesestálakat, kosarakat is. A kosarakat, tintatartókat, csalikancsókat, tálak peremét áttört díszítéssel készítették. – A hódmezővásárhelyi kerámia a magyar fazekasközpontok között a legnagyobb szakmai gazdagságot mutatja; mesterei a mázzal és festékkel való színezést egyformán jól ismerték; jártasak voltak a karcolt díszítés, ill. a sgraffiato technikában, az íróka kezelésében és az eszköz nélküli díszítésekben egyaránt; a díszítő motívumok közül egyforma stílusérzékkel nyúltak a figurális, a növényi vagy a geometrikus elemekhez.

fazekas