Márton nap

A libák körülvesznek minket, végigkísérik életünket. Itt van például az épp aktuális Márton nap, mikor is kötelező jelleggel habzsoljuk a libamájat, -mellet, -combot; ki mit szeret. De miért pont liba?

Márton egy római tribunus fia volt, 316-ban született. 371-ben a Loire menti Torus püspökévé választották; ő azonban elbújt a nagy megtiszteltetés elől a libák közé, de azok elárulták: hangos gágogásba kezdtek, így a rejtőzködő Mártonnak nem sikerült elkerülnie a püspökséget. A hagyomány szerint meggyőző és hiteles püspök volt, 397-ben történt halála után igen népszerűvé vált: Franciaországban nemzeti szentként tisztelték, Ausztriában csak Karintia tartományban negyvennégy templomot szenteltek neki; november 11. körül pedig a gyerekek lampionos felvonulásokkal, a felnőttek a Márton napi libával emlékeznek rá máig, és más népszokások is élnek még, amelyek e naphoz kötődnek.

Márton és a libák, újborokkal kísérve

Márton szerénysége, libák közé bújása jól jött az újkori marketingeseknek, a szentéletű püspök neve napjához kapcsolódó rendezvények szervezéséhez. A novemberi libaevés ugyanis valójában már a középkorban – az első írásos emlékek 1171-ből valók – egy sokkal hétköznapibb ténnyel függött össze: Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, ekkor kapták meg a cselédek az évi bérüket és mellé 1-1 hízott libát, mivel a szárnyasok éppen erre az időszakra érték el ideális súlyukat. Az őszi szüretből származó újborok is ekkora forrtak ki a pincékben, így a módosabb gazdáknál a libalakomát friss borral öblítették le.

A néphagyomány szerint Márton napján ha a lúd jégen jár, akkor karácsony vízben poroszkál.; valamint aki Márton napon libát nem eszik, egész évben éhezik. Ne engedjük ki hát kedvenc libánkat a korcsolyapályára 11-én, hadd legyen fehér a karácsony; és együnk sok ludat, hisz nagy a választék: itt van például előételnek a libatepertő lilahagymával; majd libaleves maceszgombóccal, esetleg házi liba erőleves lúdgégetésztával; főételnek meg libamáj vörösboros mézes erdei gyümölcsökkel, ropogós libacomb tejfölös-sajtos krumplival, libamell erdei gombával, vagy libát libával fogyasztani kívánóknak töltött libanyak libazsírban pirított burgonyával, libát kacsával óhajtóknak pedig libacomb kacsacombbal és házi savanyúsággal. ….

A liba az élet

A libának nem csak a húsát használhatjuk, ott van még a tolla és a csontja is. A tollával régen kódexeket is írtak, ezért a legtöbb ókori nép nagy tiszteletben tartotta az állatot. Ha írás után nyugovóra térünk, a párnánkban is megtalálhatjuk a fehér pihéket, melyeket egykoron szorgos kezek tépkedtek le a száráról, s közben jókat cseverésztek, viccelődtek. Csontjából pedig jósoltak: a fehér, hosszú libacsont havas, a rövid, barna pedig sáros telet jövendölt. Tojása az ókori Egyiptomban az élet jelképe volt; sőt, a világot személyesen ő tojta. Kínában a liba a házastársi hűség szimbóluma; erre utalhat a vicc is, melyben a sírig hűséges feleség a mennybe kerülve szárnyakat kap, de nem azért, mert angyal, hanem, mert egy liba. Más értelmezések szerint a liba mint madár lélekszimbólum; megint máshol egyenesen az ördögtől elcsábított lelket jelképezi. A görög mitológiában Aphrodité madara volt. A libát magunkon is megtalálhatjuk, ha fázunk (libabőr), és ha a lábunk nem teljesen a kívánt formával rendelkezik (lúdtalp).

Libával álmodunk

Láthatjuk tehát, hogy a liba egész életünket behálózza; még akkor sem hagy békén, mikor elalszunk – mondjuk, lúdtollal töltött párnán fekve mire is számít az ember… Libával álmodni Krúdy Álmoskönyve szerint sok mindent jelenthet. Ha csak úgy simán egy liba jelenik meg álmunkban, az szószátyárságra utal. Ha egy gúnárral találkozunk, mely meg akar támadni, az csábítást jelöl.
Lúdhúst enni: jó. (Ezek szerint lúdhúst nem enni: rossz.) A repülő liba messzi utazást, a libaölés örökséget, a libavásár nevetségessé válást, a libatoll gúnyt, a libaláb hideg időt (Tényleg van olyan, aki libalábbal álmodik? Libával álmodni már magában is, de csak egy lábbal meg pláne.), a sok liba pedig sok hiábavalóságot jelent.

Liba az udvaron

Ha felébredtünk libás álmunkból, az álom hamar kimegy a szemünkből, de a liba ott marad. Menjünk ki a baromfiudvarba, és etessük meg szépen. A háziludat a babilóniaiaknak köszönhetjük, akik időszámításunk előtt 4000 körül kezdtek el a vadlúd háziasításával foglalkozni. Egyiptomban időszámításunk előtt 2800-ban már tenyésztettek és hizlaltak libákat. A házilúd (Anser anser domestica) őse, a nyári lúd (Anser anser) élettere Izland és az Amur-folyó között volt, vonulása során az északi félteke nagyobb részén megtalálhattuk, hazánkban februártól novemberig szállt meg. A háziasítás során a liba teste nagyobb lett, felül és alul szélesebbé és laposabbá vált. Magyarországon már a 11-12. században elterjedt volt; a ludak után egyházi tizedet is kellett teljesíteni. Kialakult a magyar lúd, melynek mára több fajtája létezik: lévai, makói, kisalföldi, balatoni és szegedi. A házilúd igénytelen, gyorsan növő, jól tollasodó fajta; húsa puha, mája nagy, évente átlagosan tizenöt tojást tojik. Ez nem túl sok; de ha belegondolunk, hogy a világot is ő tojta, úgy már egész más. A köznyelv a liba és a lúd szavakat szinonimaként használja; a szaknyelv szerint azonban a ludak fiatal, tíz-tizenkét hetes kornál nem idősebb szaporulatát hívják libának.

A liba mint sztár

Libákat nem csak az udvarunkon találnunk, hanem szánkban és nyelvünkben is. Az ételeket már részleteztük; jöjjenek hát a leírt libák. Szólásainkban is feltűnik e tollas lény: Ha lúd, legyen kövér. (Mi tagadás, ez erősen diszkriminatív a karcsú ludakkal szemben.) Itt van a Sok lúd disznót győz. is: tehát, a sok kicsi fehér legyőzheti a nagy rózsaszínt; de miért is akarná legyőzni? Kutya-macska „barátságról” már hallottunk, no de a liba-disznó barátság? A libák az irodalmat és a filmvásznat is meghódították. A Lúdas Matyiban csak statisztálnak ugyan, a Vukban már mellékszereplőként részegeskednek; a Nils Holgersson című rajzfilmben pedig övék az egyik főszerep.

Szent Márton, a borász

Márton az új bor bírája is, ilyenkor ugyanis már iható az új bor. A Márton-napi lúdpecsenyés vacsora végén már kiforrott újborral szokás koccintani, ezt hívják Márton poharának.

Márton napján rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert a jószág pusztulását okozta volna. A néphit szerint Márton napján kell lezárni a gazdasági évet. A munkaszerződések eddig a napig szólnak, ekkor hajtják be a jószágot, és ekkor számolnak el a pásztorok. Az utolsó piaci nap is ekkor van az évben.

A püspökfalat és a Márton-napi álmok

A liba húsából szokás volt küldeni a papnak is, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered “püspökfalat” szavunk is.

Magyar hiedelem, hogy aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Aki spicces lesz a bortól Márton-napján, az a következő évben megmenekül a gyomorfájástól és a fejfájástól.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenöt − 13 =